Egészségi Állapot
Két generáció, akiknek a szülei egészségesebbek voltak
Egy friss kutatásból kiderült, hogy az X és az Y generáció tagjai fizikailag és lelkileg is rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a felmenőik voltak az ő korukban. Ezért részben az elhízás, részben az alkohol- és kábítószer-fogyasztás elterjedése tehető felelőssé.
Édesanyánk egészségi állapota ezt árulja el rólunk
A genetika nagy szerepet játszhat bizonyos betegségek kialakulásában, így édesanyánk egészségi állapota sokat elárulhat arról, mire számíthatunk a jövőben. Bár a legtöbb családban nem szeretnek erről beszélni, szakemberek szerint kiemelten fontos tudni a lényegi információkat, hogy tisztában legyünk a kockázatokkal, és ha lehetséges, tegyünk ellenük.
Újabb riasztó adatok a magyarokról
Az itthoni halálozások fele az egészségtelen életmódra vezethető vissza - állapította meg az Európai Bizottság jelentése Magyarország egészségügyi helyzetéről. Az összegzésből az is kiderült, hogy az egészségügyi rendszer krónikusan alulfinanszírozott, kevés az orvos, ellenben rengeteg a túlsúlyos magyar.
A szülők meglepő hatása gyerekeikre
Az nyilvánvaló, hogy a szülők nagyban meghatározzák a gyermekeik fizikai és mentális egészségét, de nem világos, hogy ez miként változik meg, ha az utódok felnőnek. Az is titok volt eddig, hogy mi történik, ha a párkapcsolat révén megjelenő családtagok új elemeket dobnak be.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A napsütés mellett az ország középső, majd délután inkább keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, ugyanakkor este a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély. A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.