Bénulás
Betegségleírások
A kullancscsípés-paralízis tünetei és kezelése kutyáknál
A kullancsok számos betegséget idézhetnek elő kutyáknál. A kullancscsípés okozta bénulásért egy olyan erős toxin felelős, amely bizonyos nőstény kullancsok nyálán keresztül szabadul fel, ahonnan aztán bekerül a kutya vérébe.
Gondolataival kommunikált a gerincsérült ember
Amerikai kutatóknak elsőként sikerült dekódolniuk a kézíráshoz kapcsolódó agyi jeleket, majd valós időben megjeleníteniük az azok által meghatározott betűket egy kijelzőn. A találmány a jövőben hatalmas segítséget nyújthat a kommunikációban különböző fogyatékosságokkal élő emberek számára.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.