Gondolataival kommunikált a gerincsérült ember

Amerikai kutatóknak elsőként sikerült dekódolniuk a kézíráshoz kapcsolódó agyi jeleket, majd valós időben megjeleníteniük az azok által meghatározott betűket egy kijelzőn. A találmány a jövőben hatalmas segítséget nyújthat a kommunikációban különböző fogyatékosságokkal élő emberek számára.

Agyi implantátum segítségével betűket tudtak láttatni kutatók vak önkéntesekkel. Részletek itt.

Amikor sérülés vagy valamilyen betegség következtében károsodik egy ember mozgásképessége, a különböző cselekvésekhez, például járáshoz, fogáshoz vagy éppen beszédhez szükséges agyi aktivitás továbbra is sok esetben teljesen ép marad. Kutatók ezt az aktivitást aknázhatják ki annak érdekében, hogy segítsék a lebénult vagy amputáción átesett emberek elvesztett képességeinek visszanyerését - írja közleményében a Howard Hughes Medical Institute (HHMI) non-profit orvosi kutatószervezet. Az intézmény szakembereinek felügyelete alatt a Stanford Egyetem kutatói megalkottak egy olyan agy-számítógép interfészt, amely felismeri és egy kijelzőn megjeleníti a felhasználók által gondolatban lefolytatott kézírást.

A kézírás agyi jeleit ismeri fel és vetíti kijelzőre egy új agy-számítógép interfész
A kézírás agyi jeleit ismeri fel és vetíti kijelzőre egy új agy-számítógép interfész. Fotó: Getty Images

A kutatócsapat egy 65 éves férfi bevonásával tesztelte a technológia működését, aki korábban egy gerincsérülés nyomán teljesen lebénult nyaktól lefelé. Az alany agyának kéz- és karmozgatásért felelős területére két apró szenzort ültettek be, majd arra kérték, gondolatban próbáljon betűket leírni, mintha valóban tudná mozgatni a kezét. Az interfész gépi tanulási módszerrel képes volt felismerni és megkülönböztetni azokat az agyi aktivitásbeli mintázatokat, amelyek az egyes betűkhöz tartoztak, ennek nyomán valós időben meg is tudta jeleníteni a betűket egy kijelzőn. A rendszer kifejezetten gyors kommunikációt tett lehetővé a férfi számára, aki közel olyan ütemben tudott írásban mondatokat alkotni és kérdésekre válaszolni, mint ahogy egy átlagember ír üzeneteket okostelefonon.

Érdemes megemlíteni, hogy nem ez az első agy-számítógép interfész, amely gondolatvezérelt írási képességet biztosít a felhasználók számára. A mostani technológia ugyanakkor működési mechanizmusában jelentősen eltér a korábbiaktól. Azok ugyanis a karmozgatásra irányuló agyi jeleket befogva egy kurzor mozgatását alapozták meg egy kijelzőn, így a kísérleti alanyok egyesével tudtak betűkre kattintani, ami körülbelül percenként 40 karakter leütését tette lehetővé. Ezzel szemben az új interfész a kézírást helyezte a középpontba, és megduplázva a korábbi rekordot percenként hozzávetőleg 90 karakterre növelte az írási sebességet, magyarán jelentősen felgyorsította a kommunikációt.

"A találmány - további fejlesztésekkel - gyors gépelési lehetőséget nyújthat lebénult emberek számára anélkül, hogy használniuk kellene a kezüket" - mutatott rá Krishna Shenoy, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik társszerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!