Alzheimer-Kór Felismerése
Jelek, amelyek Alzheimer-kórra utalhatnak
Az ember számára józan eszének megőrzése mindennél fontosabb, ezért olyan rémisztő az olyan mentális betegség esélye, mint amilyen az Alzheimer-kór. Egy kanadai kutatás szerint ennek a súlyos betegségnek az egyik első tünete, ha az ember személyisége megváltozik, vagy ha másképpen viselkedik, mint az korábban megszokott volt.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.