Szemünk árulkodik az Alzheimer-kórról

A betegség korai jele lehet, ha kevesebb hajszálér található a szemgolyó mögött - állítják egy friss tanulmány szerzői.

Orrunk jelzi az Alzheimer-kórt - részletek itt!

A szem a lélek tükre, tartja a mondás, de akár az Alzheimer-kórra utaló jeleket is kiolvashatjuk belőle. Igaz, ehhez nem elég valaki szemébe nézni, hanem a szemgolyó mögötti területet kell megvizsgálni. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerzői éppen ezt tették. A chicagói Northwestern Egyetem tudósai először 32 alanyt toboroztak, akiknek különböző tesztek segítségével vizsgálták a memóriáját. Ezt követően két csoportba sorolták a jelentkezőket. Voltak köztük, akik enyhe kognitív zavaroktól szenvedtek, de olyanok is, akiknek az agya teljesen egészséges volt. Az alanyokat ezután optikai koherencia tomográf (OCT) vizsgálatnak vetették alá: fénysugarakkal vizsgálták náluk a szemfenék képleteit. A tudósok arra jöttek rá, hogy az enyhe kognitív károsodással rendelkező embereknél a szemgolyók mögötti területen jóval kevesebb hajszálér futott, mint az egészséges alanyoknál.

szem, hajszálerek, szemgolyó, Alzheimer-kór, demencia, kognitív zavarok, betegség korai jelei
Szemünk akár betegségről is árulkodhat. Fotó: 123rf

Más a betegek retinája

Egy másik, jóval több alany bevonásával készült észak-karolinai tanulmány 200 ember retináját hasonlította össze. A résztvevők között voltak Alzheimer-kórosok , enyhe kognitív zavarban (MCI) szenvedők és teljesen egészséges emberek is, jól működő memóriával. A kutatók arra jöttek rá, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők retináján kevesebb ér futott, valamint rosszabb volt a vérkeringésük, mint az MCI-ben szenvedőknek és az egészséges alanyoknak. Ez a tanulmány nem tett számottevő különbséget az utóbbi két csoport retinájának állapota közt, csak az Alzheimer-kórban szenvedőkét különböztették meg.

Azt a tudósok egyelőre nem jelentették ki, hogy a retina változásai előbb történnek, mint az a tudatban bekövetkező változások. De ha bizonyítékot találnak erre, az a szakemberek szerint elég sok dolgot megváltoztatna. A kutatók azt remélik, hogy egy napon majd széles körben elérhetővé válhat egy olyan szemvizsgálat, amellyel az Alzheimer-kórt már korai stádiumban lehetne diagnosztizálni, értékes időt nyerve ezzel a betegeknek és családtagjaiknak.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!