Jön a demenciát kiszűrő szoftver

A kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a magyar kutatók. Ezzel az Alzheimer-kór mielőbbi diagnosztizálása a cél.

A szellemi leépülés korai fázisát tudják majd felfedezni a pácienseknél azzal a szoftverrel, amelyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói fejlesztenek. Az Alzheimer-kórral foglalkozó kutatások jelenlegi célja a gyógymód megtalálása mellett a minél korábbi diagnózis felállítása.

Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demenciában, amelynek kétharmad része Alzheimer-típusú. A szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva mintegy egymillió embert érint napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája. A betegség tüneteiről és kezelési módjairól itt olvashat!

Így tudják kiszűrni a problémát

A magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar jelenlétét az emberi agyban. "A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között" - magyarázta Kálmán János, a beszédelemző programot kidolgozó kutatócsoport vezetője.

demencia, demens beteg, Alzheimer-kór, beszéd, beszédelemzés,
Magyarországon csaknem 250 ezer demens beteg van. Fotó: 123rf

A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver milliszekundumos pontossággal elvégzi az elemzést, artikulációt és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat, valamint különféle értékeket számol.

3 felhasználási területe lehet

A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak. Egyrészt szeretnének mobilapplikációs felhasználást. A terv szerint a telefonnal felvett mintát el kell majd küldeni egy adatbázisba, majd a rendszer visszajelez a teszt eredményéről.

A második irány egy számítógépen működő változat, amelyet az alapellátásban a háziorvosok és szakasszisztensek, továbbá a biztosító társaságok tudnának alkalmazni. Végül egy olyan vizsgálati módszer kidolgozását tervezik, amely összekapcsolja a beszédelemzést a szemmozgások követésével. Ez a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!