Meglepő hatással lehet ránk a rovarevés

A rovarevés egyes országokban régóta természetes és elfogadott szokás, Európa többségében azonban még újdonságnak, sőt inkább furcsaságnak számít. Egyes kutatások szerint viszont meglepő hatása lenne, ha az emberek egyre inkább ráállnának a rovarevésre.

Ahogy már mi is megírtuk, egyre több rovarfaj kerülhet kereskedelmi forgalomba az Európai Unióban élelmiszerként és élelmiszer-összetevőként is. A különböző lárvák, férgek és ízeltlábúak fogyasztása egyébként jelentősen megosztja a társadalmat: egyesek egyszerűen undorítónak tartják, míg mások a rovarevésben látják a jövő klíma- és élelmezési válságainak megoldását.

rovarevés
Te ennél rovart, ha biztos lennél benne, hogy az semmilyen hátránnyal nem jár, egészségügyi előnyökkel viszont annál inkább? Fotó: Getty Images

Van egészségi előnye a rovarevésnek?

„Tudósok szerint a kitin és az ehető rovarokból származó egészséges zsírok jótékony hatással lehetnek a bélmikrobiotára” – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az élelmiszeripari trendekkel foglalkozó Rizikometer. A lengyel FoodFakty Portal cikkére hivatkozva azt írták, a Wisconsin-Madison Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a rovarok nem csupán fehérjeforrásnak kiválóak, de gazdagok omega-3 zsírsavakban is. Mindemellett az egyes rovarok külső vázát alkotó kitin egy olyan különleges szénhidrát (poliszacharid), amelyet a többi állati eredetű élelmiszer egyáltalán nem tartalmaz. „Ezek az összetevők csillapíthatják a gyomor-bél traktus gyulladásait” – olvasható a posztban.

Az új tanulmány tehát feltárta a rovarevés eddig ismeretlen előnyeit a bélflórára és úgy általában az emberi egészségre nézve. A kutatók hangsúlyozták, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a rovarevés nem jelent nagyobb kockázatot a fogyasztókra, mint a többi állati eredetű élelmiszer.

További kutatások szükségesek

A kutatás során azt is kiderítették, hogy az emberi szervezet termel olyan enzimeket is, amelyek lehetővé teszik, hogy megemésszük a kitint, illetve azt, hogy az fel is szívódjon az emésztőrendszerből. „Az előzetes adatok arra engednek következtetni, hogy számos egészségügyi előnnyel jár, ha az emberek beépítik étrendjükbe a rovarokat is. Azonban a végső következtetésekhez további kutatásokra van szükség, különösen olyanokra, amelyekbe rovarfogyasztó embereket vonnak be” – összegezte dr. Valerie J. Stull,  a tanulmány társszerzője, a Wisconsin-Madison Egyetem munkatársa.

Környezetvédelmi szakértők már régóta javasolják, hogy vegyük be étrendünkbe a rovarokat is. Ezek ugyanis fenntartható táplálékforrást jelentenek, amelyek segíthetnek felszámolni az éhezést, valamint csökkenteni a hústermelés klímára gyakorolt káros hatásait. Vajon egy új reformétrend előszobájába értünk?

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.