Nem az evéstől hízunk?

Szakemberek szerint az elhízást sokkal gyakrabban okozza egy bizonyos baktérium, mint a túl sok evés vagy a túl kevés mozgás. Az étrend megváltoztatásával azonban fel lehet venni a harcot ezen baktériumok ellen.

Sanghaji szakemberek olyan egereken végeztek kísérleteket, melyeket úgy tenyésztettek ki, hogy ellenállókká váljanak az elhízással szemben. Ezek a rágcsálók akkor is soványak maradtak, ha hizlaló étrenden tartották őket és nem tették lehetővé számukra, hogy mozogjanak, ugyanakkor, ha beoltották őket az Enterobacter nevű emberi baktériummal, gyorsan elhíztak.
A Society for Microbial Ecology című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a fenti baktérium állhat egyes emberek elhízásának hátterében, és egy olyan történetről is beszámolnak a szakemberek, ahol egy beteg kilenc hétnyi diéta után sikeresen lefogyott úgy, hogy teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, hagyományos kínai étrendet és prebiotikumokat kapott. Hasonlóan sikeresen fogyott le a tanulmány egyik szerzője, Zhao Liping is.

A tudósok abban bíznak, hogy a jövőben több hasonló, az elhízásért felelős baktériumot fognak találni, és így nagyobb erővel szállhatnak harcba az elhízás ellen, ami 1980 óta világszerte megduplázódott, és a 2008-as statisztikák szerint több mint 500 millió felnőttet érint.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt ködös, borult, nyirkos idő várható, szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag