Ha a tehéntejet növényi tejjel helyettesítjük, akkor miért ne jöhetne a disznó helyett sáska?

A globális élelmezési válság egyre égetőbbé válik: a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés is súlyos kihívásokkal néz szembe. A hagyományos földművelés kimerítette termőföldjeink jelentős részét, súlyos aszályok sújtanak évről évre, és egyre agresszívabb invazív kártevő fajok lepik el a növényeket. Mindezek miatt előtérbe kerülnek az úgynevezett adaptációs megoldások, és már messze nem a génmódosítás a legvadabb elképzelés.

A Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézete és a Bibó István Szabadegyetem szervezésében izgalmas témát jártak körül nemrégiben a szakértők, a „Mi legyen a tányérodon?”című pódiumbeszélgetés során. Schmidt Judit dietetikus, Kovács Valéria a Fridays For Future képviseletében, Antonovits Bence környezetvédelmi szakértő, agrármérnök, és Pintér László, a Közép-európai Egyetem agrárökológus-professzora keresett válaszokat a túlnépesedés, és klímaváltozás valamint a túlfogyasztás kérdéseire.

A közelmúltban számos alternatív ételforrás, mint jövőbeli lehetőség jelent meg a piacon. Vannak, akik a rovarevéstől várják a megváltást, mások a tengeri növényekre esküsznek, és akadnak, akik a "laborhúst" gondolják megoldásnak.

Valóban lenne ráció a hagyományostól eltérő alapanyagok felhasználásában, például a több mint kétezer ehető rovarfaj élelmiszerként és takarmányként alkalmazásában. Mint azt Schmidt Judit elmondta, az olyan tápanyagforrások, amelyek tápanyag-összetételben hasonlóak ugyan, de nem megszokottak, és a nyugati kultúrától távolabb állnak, leginkább alternatív élelmiszernek tekinthetők. Ha ma ilyen élelmiszert keresünk, akkor gondolhatunk akár a tej helyett használt növényi tej-, vagy tojáshelyettesítőkre. Tulajdonképpen a növényi tejek is csupán fehér folyadékok, nem igazi tejek, mégis sokan fogyasztják ezeket alternatívaként, mondjuk mert allergiával vagy étel-intoleranciával küzdenek.

„Nemcsak térben, hanem időben is érdemes rátekinteni arra, hogy mi az alternatív és mi a megszokott élelmiszer. Elég, ha csak arra emlékezünk, hogy például az alapzsiradék hányszor változott meg az idők folyamán hazánkban” – mondja Antonovits Bence. Egészen az 1800-as évekig ugyanis juhfaggyú-alapú volt a magyar konyha, majd egy betegség - a gyapjúférgesség - lecsökkentette a juhállományt. Ezután elkezdték a sertészsírra átfordítani a háziasszonyok konyháját egy tudatos program keretében, majd az 1900-as években a növényi-, napraforgóolaj lett a kívánt és ajánlott alapanyag. Ma már alternatív növényi olajakat is használunk, többek között olívaolajat, amely – valljuk be – szintén nem hazai eredetű.

A nyugati ember túlfogyasztása olyan élelmiszeripari technológiák meghonosítását eredményezte, amelyek egyáltalán nem egészségesek. Ha a fogyasztás csökkenne, még akkor is kétséges, hogy az emberiség növekvő létszámával számolva elegendő lenne a táplálék.

A kutatók már jó pár évtizede értékes, fenntartható alapanyagként tekintenek a rovarokra, hiszen nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjéket és aminosavakat, ásványi anyagokat és vitaminokat, kisebb arányban rostokat és zsírokat. A tápértékük fajonként és fejlődési szakaszonként eltérő.(NÉBIH)

A rovarevés bevett gyakorlat több helyen, például Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában, Óceániában és Latin-Amerikában. Ezeken a területeken a rovarok fontos tápanyagforrást jelentenek az emberi étrendben, és gyógyászati ​​tulajdonságaikról is ismertek. Több, mint kétezer rovarfaj létezik, amelyeket az ember megehet, ezzel szemben az unióban jelenleg kilencnek engedélyezett a fogyasztása. A bogarak, hernyók, méhek, darazsak, hangyák, szöcskék, sáskák, tücskök, valódi poloskák, szitakötők, termeszek, legyek és csótányok a világszerte leginkább fogyasztott fajok. Az ehető rovarok környezetbarát élelmiszer-termelési forrást jelentenek, mivel kevesebb takarmányt, vizet és kevesebb földhasználatot igényelnek és alacsonyabb üvegházhatású gázokat bocsátanak ki a hagyományos állati fehérjeforrásokhoz képest.

Figyelembe kell venni azonban azt, hogy az általánosan elterjedt rovarfogyasztó területeken megfigyelték; a lakosság közel 15 százaléka kisebb,-nagyobb mértékben allergiás ezekre a táplálékokra. Egy tanulmány szerint az ehető rovarok fogyasztásával kapcsolatban jelentős aggodalomra ad okot a keresztreaktivitás, amelyet a rovarallergének és az ismert allergének, például a garnélarák és a háziporatka között figyeltek meg. Ezenkívül számos élelmiszerbiztonsági probléma is felmerült, melyekre keresik a megoldást.

Az Európai Unió 2023.01.03.-án született rendelete alapján, az Acheta domesticusból (házi tücsökből) származó, részben zsírtalanított por biztonságos, ha kenyérben és zsemlében, kekszben, gabonaszeletekben, pékáruk száraz előkeverékeiben, szárazon töltött és töltetlen tésztákban használják. A magyar élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról szóló 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet módosítása előírja: a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszer nevéhez kapcsolódóan legalább a termék megnevezésére használt betűmérettel fel kell tüntetni a "Figyelem, az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!" kifejezést.

Mint említettük, a rovarok számos országban általánosan elterjedt gyógyászati alapanyagok is. Nigériában a tücsköket (Brachytrupes membranaceus) használják a mentális fejlődés, valamint a szülés előtti és utáni gondozás megtámogatására. Ázsiában a kínai bogarat (Ulomoides dermestoides) gyakran alkalmazzák betegségek, például ízületi gyulladás és a tuberkulózis (TBC) alternatív kezelési formájaként. Brazíliában ugyanezt a fajt használják szemirritáció és reuma kezelésére. A csótányok és hangyák egy részét asztmaterápiában alkalmazzák, és tea formájában fogyasztják különböző országokban, így Brazíliában és Indiában is.

Az ehető rovarok elfogadottsága azonban még mindig rendkívül alacsony a nyugati fogyasztók körében (ez a magyarokra is igaz), összehasonlítva más alternatív élelmiszerforrásokkal, mint például a növényi alapú élelmiszerekkel, elsősorban a különböző fóbiák miatt. Az is tény viszont, hogy az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában és Hollandiában a közelmúltban több nagy rovarfarmot hoztak létre, ahol már a jövő élelmiszerforrását termelik ipari szinten.