Még egy érv a kávé mellett

Egy közelmúltban készült kutatás a kávéfogyasztás egy újabb előnyére derített fényt.

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a mértékletes kávéfogyasztásnak számos jótékony hatása van : egyebek mellett segít a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésében, javítja a memóriát és a koncentrációképességet, illetve gyorsítja az anyagcserét. Egy friss kutatás pedig - amelynek eredményeiről az Independent írt - most arra is rámutatott, hogy férfiak esetében a kávé a hallást is védheti.

Csökkenti az időskori hallásvesztés veszélyét

Kiderült, melyik kávé a legegészségesebb - részletek itt .

A madridi Autonomous Egyetem kutatói 36 923 középkorú vagy idősebb nő és férfi kávéfogyasztási szokásait követték nyomon 11 éven keresztül. A résztvevők hallását a vizsgálat kezdetén, és később még további két alkalommal ellenőrizték. Azt találták, hogy azoknál a férfiaknál, akik legalább egy, de legfeljebb 4 és fél csésze kávét isznak meg naponta, 15 százalékkal kisebb a veszélye az időskori hallásvesztésnek, mint azoknál, akik nem kávéznak. A szakemberek szerint ez a kávé antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhető. Azt is megállapították továbbá, hogy a hallásra tett pozitív hatás tekintetében nincs különbség aközött, hogy a kávé koffeintartalmú, koffeinmentes , szűrt vagy éppen szűretlen.

A kávéfogyasztásnak számos jótékony hatása ismert.
A kávéfogyasztásnak számos jótékony hatása ismert. Fotó: Getty Images

A kutatók a nemek közti élettani különbségekkel magyarázták, hogy a nőknél miért nem igazolódtak a férfiakéhoz hasonló eredmények. A nők szervezetében a férfiakénál magasabb az ösztrogén hormon szintje, amely természetes módon védi őket az időskori hallásvesztés ellen. Mivel a nők véráramában már eleve nagy mennyiségű hormon kering, a kutatók szerint az étrend hatása "kevésbé lehet releváns".

400 g koffein naponta

A vizsgálatot végző egyik kutató, Dr. Marcos Machado-Fragua ugyanakkor figyelmeztetett: megállapításaik nem indokolják a túlzott mértékű kávéfogyasztást a hallásvesztés kivédése érdekében, főleg azok esetében nem, akiknek a koffeinfogyasztáshoz köthető egészségügyi problémájuk van. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ajánlása alapján egyébként a felnőtteknek 400 g koffeinnél nem szabadna többet fogyasztaniuk naponta - ez a mennyiség körülbelül négy csésze kávénak felel meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!