Inkább ne ezeket az ételeket együk vacsorára

HáziPatika

Ha szeretnénk egészségesen táplálkozni, akkor fontos, hogy vacsoránk kiválasztásánál is körültekintőek legyünk. Alábbi ételeket például jobb, ha nem választjuk a nap utolsó étkezésére.

Spagetti üveges szósszal

A teljes kiőrlésű tészta paradicsomszósszal még akár jó választás is lehet, viszont a bolti, előre elkészített verziók tele vannak cukorral - adagonként akár két evőkanálnyit is tartalmazhatnak, így jobb frissen, házilag készíteni. Ha pedig a tésztából nem durumot választunk, akkor igen nagy mennyiségben juttatunk a szervezetünkbe finomított szénhidrátot, amelyet szervezetünk szintén cukorrá alakít. A legjobb verzió kis adag durumtészta olyan szósszal, amelyet házilag főztünk, és amely némi fehérjét is tartalmaz - pulykahúst, tonhalat vagy babot, mert így laktatóbb lesz az étel.

Gabonapehely

Reggelire sem jó ötlet, hát még vacsorára - sok benne a cukor és a szénhidrát, rostban és fehérjében viszont igencsak szegény. Nem fogunk jóllakni vele, és szinte biztos, hogy lefekvés előtt még a hűtőben kutatunk majd némi ételért.

Vacsorára üres salátát csak köret formájában fogyasszunk!
Vacsorára üres salátát csak köret formájában fogyasszunk!

Csípős ételek

A chili segíthet felturbózni az anyagcserét, fenntartani az egészséges vércukorszintet, és védi a szívet, de jobb, ha inkább ebédre esszük. A csípős ételek ugyanis megemelik a testhőmérsékletet, és refluxot is okozhatnak, így fogyasztásuk után szinte biztos, hogy nem fogunk elég pihentetően aludni.

A legjobb ételek vacsorára

Érdemes az ételeinket is úgy megválogatni, hogy segítségükkel nyugodtabban tudjunk aludni. Miket válasszunk?

Üres saláta

Egy tányér saláta jó választásnak tűnhet vacsorára - de csak köretként. Még egy nagy tányér zöldségben sincsen annyifehérjeés kalória, hogy egy-két óránál hosszabb időre jóllakasson, így később esélyes, hogy nassolni fogunk még lefekvés előtt.


Ha pedig bolti öntettel esszük, még rosszabb, mert ezekben ráadásul nagyon sok a cukor és a mesterséges adalékanyag. Esti salátánkhoz mindig adjunk fehérjét - csirkehúst, lazacot, tofut, babot vagy pulykát ízlés szerint, és némi egészséges zsírt is, amely lehet olívaolajos öntet és némi olajos mag, vagy fél avokádó.

Forrás: womenshealthmag.com

Értékelje a cikket!

Azt szeretném megtudni, hogy a baromfi- felvágottak: "SAGA"- sajtos párizsi,"ORSI"-sajtos párizsi fogyaszthatók-e reggel, vagy este. Cukorbeteg vagyok, a különböző ajánlásoknál csak a sonka szerepel, azt nem kedvelem. Végül is mit ehetnék reggel és este?

Kedves Érdeklődő! A párizsifélék, normál mennyiségben beilleszthetők cukorbetegek étkezésébe, fogyaszthatja őket, nem kell csak sonkát fogyasztania. Színesítheti a diétáját virslivel, aszpikos felvágottakkal is. Fogyasszon mellé diétájához ...

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+27, +33 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a Dunántúlon és a középső tájakon többfelé számítani kell záporra, zivatarra.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag