Tovább élhetünk, ha csípősen eszünk

Meghosszabbíthatja életünket a chili - állítják kínai kutatók. A több vagy erősebb chilipaprikának hála alacsonyabb esélye van a korai elhalálozásnak.

A tanulmány alapjául szolgáló kutatás során mintegy félmillió kínai lakosnál mérték fel, hogy milyen gyakran esznek csípős ételeket : a 30 és 79 év közötti embereket hét évig követték a kutatók, ez alatt az idő alatt a kutatási csoportból körülbelül 20 ezren vesztették életüket.

Az eredmények szerint 10 százalékkal kisebb volt a korai elhalálozás esélye azoknál, akik heti egy vagy két nap is fogyasztottak csípős ételeket azokkal összehasonlítva, akik egy héten legfeljebb csak egyszer vagy egyáltalán nem ettek ilyet. Azoknál, akik heti háromszor ettek csípőset, 14 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg idő előtt.

Hogyan fogyhatunk a csípőstől?

“A megfigyelésekről azonban még nem tudjuk, hogy ok-okozati összefüggést feltételeznek-e” - állítja a kutatást vezető Lu Qi, a Harvard School of Public Health professzorhelyettese, aki hozzátette: több embertől van szükség hasonló adatra ahhoz, hogy az összefüggés egyértelmű legyen. Qi azt is elmondta, nem tudják pontosan, hogy mi a jelenség mögött meghúzódó magyarázat, de az állatokkal végzett eddigi kutatások valószínűsítik, hogy a csípős ételek fogyasztása csökkenti a gyulladást , segít a zsír lebontásában és ennek hatására a gyomorban található baktériumok összetétele is változik.

Egy kutatás szerint meghosszabíthatja életünket a chilipaprika

Ami a csípősség okozóit illeti, a kutatók arra is megkérték a résztvevőket, hogy pontosítsák, mivel ízesítenek: friss chilipaprikával, szárítottal, szósszal vagy chiliolajjal – nem meglepő, hogy a legkedveltebbek a chilipaprikák voltak – bármely formában.

A kutatással kapcsolatban többen is pontosítást kérnek a szakmában, mivel nem tudni, hogy a tapasztaltak a chilifogyasztás közvetlen hatásai, vagy a chili más hasznos, de a kutatásban nem szereplő vegyi anyagainak köszönhető. Azt mindenesetre már korábbi kutatásokból is tudjuk, hogy a chilipaprikák fő hatóanyagaként ismert kapszaicin gyorsítja az anyagcserét, képes enyhén elnyomni az étvágyat, illetve még a testhőmérsékletet is fokozza – ezek összessége pedig akár még segítséget is nyújthat a fogyáshoz.

Forrás: www.livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.