Az agyunkra is veszélyes lehet a használt sütőolaj

Komoly betegségeket kockáztathat az, aki használt olajban sütne.

Egészségtelenebb lehet a használt étolajban sütés, mint azt korábban gondolták - írja az Iflscience. Állatkísérletek ugyanis azt igazolták, hogy a használt olajban sütött ételek fogyasztása növelheti az agyat érintő, neurodegeneratív betegségek kockázatát.

Az olajban kisütött ételek a hazai gasztronómia szerves részét képezik, ami komoly gond, régóta tudjuk ugyanis, hogy ezek az ételek nem tesznek jót az egészségünknek. Korábbi tanulmányok az olajban kisütött ételek túlzott fogyasztását bizonyos daganatokkal, illetve a cukorbetegséggel is összefüggésbe hozták.

Úgy tűnik, a kockázat csak fokozódik abban az esetben, ha ugyanazt az olajat több alkalommal is felhasználjuk. A többszöri felforrósítás a szakemberek szerint ugyanis tönkreteszi a zsírban található antioxidánsokat és más egészséges összetevőket, miközben veszélyes vegyületeket, például transzzsírokat és peroxidokat szabadít fel. Egereken végzett kísérletekkel most azt is megállapították, hogy az olaj többszöri újrafelhasználása növelheti a neurodegeneráció kockázatát.

olaj
Komoly betegségeket kockáztathat az, aki használt olajban sütne. Fotó: Getty Images

Az állatok egy részét a kutatók 30 napon keresztül hagyományos étrenden tartották, egy csoportjukat pedig újramelegített olajokkal dúsított táplálékkal etették. A hónap végén azt találták, hogy az újrafelhasznált olajat kapó állatok májenzimszintje emelkedett, valamint a gyulladások, illetve az oxidatív stressz szintje is nőtt. "Ennek eredményeként a máj lipidanyagcseréje jelentősen megváltozott, és csökkent az agy számára kulcsfontosságú omega-3 zsírsav, a DHA szállítási kapacitása. Ez viszont neurodegenerációhoz vezetett, ami az újrahevített olajat fogyasztó patkányok és utódaik agyszövettében is megfigyelhető volt" - mondta Kathiresan Shanmugam, a kutatás vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!