Erre figyelj, hogy ne kapj ételmérgezést a fesztiválon

Ha te is azok közé tartozol, akik a fesztiválszezon miatt várták a legjobban a nyarat, akkor már bizonyára megvannak a jegyeid és izgatottan készülsz az év bulijára. Nem árt azonban résen lenned, ugyanis a nagy meleg, valamint a „tábori” körülmények miatt gyakran előfordul, hogy ételmérgezés lesz a büfés ebéd vagy vacsora vége.

Talán semmi sem tudja jobban elrontani a fesztiválhangulatot, mint egy ételmérgezés. Érthető tehát, hogy szórakozni vágyók szeretnének minden tőlük telhetőt megtenni az élelmiszer-eredetű megbetegedések megelőzéséért. Egyikük egyenesen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordult a kérdéssel: Milyen büfékben ehetünk bátran egy fesztiválon?

A szakértők válaszát teljes terjedelmében a Nébih Facebook-posztjában olvashatod el. Az alábbiakban azonban mi is összefoglaljuk a legfontosabb tanácsokat az ételmérgezés elkerülésére.

fesztivál ételek
Ha nem vigyázol, könnyen ételmérgezés lehet a fesztiválozás vége. Fotó: Getty Images

Nagyon nem mindegy, hol eszel!

Ahogy a Nébih fogalmazott, a nagy melegben, „tábori” körülmények között gyakrabban előfordulhatnak élelmiszer-eredetű megbetegedések. Éppen ezért érdemes nagyon körültekintően megválasztani, hogy hol veszünk ételt a fesztivál ideje alatt.  A szakértők szerint az alábbi szempontokat a legfontosabb figyelembe venni:

  • Az üzlet/eladóhely legyen tiszta, területe pedig legyen rendezett!
  • Fontos, hogy a vendéglátóegység ne legyen tele felesleges tárgyakkal, lomokkal, valamint ne legyenek körülötte legyek, egyéb rovarok vagy háziállatok!
  • A kiszolgáló viseljen tiszta munkaruhát, haját pedig fedje le vagy kösse szorosan hátra!
  • A büfés keze mindig legyen tiszta. A személyzet ne viseljen gyűrűt, körömlakkot vagy műkörmöt (ezek ugyanis elfedhetik a szennyeződéseket, illetve beragadhat alájuk a kosz és az ételmaradék).
  • A dolgozó nem dohányozhat munka közben és nem nyúlhat kézzel az ételhez! Fontos továbbá, hogy legyen kézmosási lehetősége, és ezzel rendszeresen éljen is!
  • Az eladóhelyen az ételeket a szennyeződéstől védve, lefedve és a megfelelő hőfokon kell  tárolni! A felszolgált meleg étel valóban legyen forró, a hűtendő étel pedig jéghideg!
  • Minden tányérnak, pohárnak és evőeszköznek kifogástalanul tisztának kell lennie!
  • A büfében és környékén hulladékgyűjtőt is ki kell helyezni, amelyet rendszeresen üríteni kell.
  • Kiszolgáláskor ügyelni kell továbbá arra is, hogy a pénzt és az ételt külön kezeljék! A pénzről ugyanis rengeteg szennyeződés és kórokozó kerülhet át az eladó kezére.

Egyéb hasznos tanácsok

A Nébih felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogyasztók a megfelelő vendéglátóhely kiválasztásán túl is sokat tehetnek azért, hogy elkerüljék az ételmérgezést. Étkezés előtt például mindig kezet kell mosni, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor jó megoldás lehet a kézfertőtlenítő kendő vagy spray használata is. Ha esetleg egy adott étel gyanúsan romlott vagy szokatlan ízű, akkor nem szabad megenni – mutattak rá a szakértők.

A nyár sokak kedvenc évszakja, érdemes azonban hozzátenni, hogy a kellemesen meleg időjárást a többi között számos olyan kórokozó is élvezi, amelyekkel elfogyasztott ételeink útján kerülhetünk kapcsolatba. Nem véletlen tehát, hogy ezekben a hónapokban gyakoribbá válnak az élelmiszer-eredetű megbetegedések. Szakembert kérdeztünk arról, hogyan mérsékelhetjük akár otthonunkban, akár vendéglátóhelyeken a fertőzésveszélyt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!