A többség alkoholba fojtja bánatát

A Drinkaware nevű jótékonysági szervezet felmérése szerint a britek kétharmada alkohol segítségével lazít esténként.

A kétezer, 30 és 45 év közötti felnőtt részvételével készült felmérés szerint 44 százalék fogyaszt rendszeresen alkoholt, egyharmad pedig már azelőtt az ivásra gondol, mielőtt hazaérne. A legtöbben a munkahelyi stressz miatt fogyasztanak alkoholt esténként.

A Drinkaware szakértői szerint bár az alkohol rövidtávon enyhíti a stresszt, hosszú távon komoly problémákat okozhat. Az otthon rendszeresen alkoholt fogyasztó férfiak harmada és a nők majdnem fele saját elmondása szerint többet iszik, mint a napi megengedett maximum adag, ami férfiak esetében három-négy, nők esetében pedig két-három egység.

A megkérdezettek 68 százalékánál mindig található otthon valamilyen alkoholos ital, 71 százalékuk pedig a rendszeres heti bevásárlás során veszi az italt. A résztvevők egyharmada vacsora után a tévé előtt issza meg első italát, negyedük pedig vacsora közben alkoholizál.

"Az alkohol jó megoldásnak tűnhet a stressz enyhítésében, hiszen már napi egy-két ital is segíthet csökkenteni a feszültséget" - nyilatkozta Siobhan McCann, a Drinkaware kampány- és kommunikációs vezetője. "Valójában azonban az ital csak a meglévő problémák számát gyarapítja, hiszen komoly egészségkárosító hatása van és hosszú távon az életminőséget is rontja."

"Az alkohol segíthet elaludni, de csökkenti az alvásminőséget" - tette hozzá Emily Robinson, az Alcohol Concern nevű szervezet kampányigazgatója. "Emellett depresszánsként is működik, mert növeli a szorongásérzetet, aminek hatására még több italt fogyasztunk. Az ördögi kör bezárul és kialakul a függőségi betegség, ami már rendkívül komoly probléma lehet."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra