Szenvedélybetegeknek nyílik nappali ellátó intézmény Budapesten

Budapest, 2007. március 27. (MTI) - A Katolikus Karitász szenvedélybetegek részére hozott létre ellátó intézményt Budapest XI. kerületében - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája kedden az MTI-t.

A Csóka utcában található intézményt szerdán nyitja meg Nagy Károly, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Molnár Gyula újbudai polgármester - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A közlés szerint a "Rév" Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat nappali ellátó intézménye a saját otthonukban élő és hajléktalan szenvedélybetegek számára nyújt segítséget.

Újbuda önkormányzata első alkalommal 1992-ben kötött feladatátvállalási szerződést a Katolikus Karitásszal szenvedélybetegek ellátására. Kezdetben ez csupán a pszichoszociális ellátására, egy alacsony küszöbű intézmény működésére vonatkozott, ahol beutaló nélkül, akár anonim módon is segítséget kapnak a rászorulók és családtagjaik is.

Az együttműködés tizenötödik esztendejében a "Rév" tevékenysége bővült a nappali ellátással, ahol a már gondozásban lévő betegek kapnak további segítséget.

A nappali ellátást nyújtó részleg elsősorban a 18. életévüket betöltött, saját otthonukban élők részére biztosít lehetőséget napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.

Az intézményben azokat gondozzák, akiket szenvedélybetegségük miatt - korábban fekvőbeteg-gyógyintézetben kezeltek, illetve rehabilitációs intézményben láttak el, továbbá azokat, akik a fentebb felsorolt intézményi kezelés megelőzése miatt erre rászorulnak - írták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra