Rosszul alszol? A bélflórád lehet a felelős

Kutatások bizonyítják, hogy a felborult bélflóraegyensúly és az olyan mentális zavarok között, mint a depresszió, a figyelemzavar vagy az autizmus, szoros összefüggés van. Sőt, az alvászavar, az állóképesség-csökkenés és a motiválatlanság hátterében is nagyon sokszor a bélflóra áll. Megfelelő táplálkozással viszont helyreállítható a bélflóra állapota, ami csökkentheti vagy akár teljesen meg is szüntetheti a tüneteket.

Még csak alig néhány éve tudjuk, hogy a bélbaktériumok összetétele az agyi funkciókat, ezáltal pedig az emberi viselkedést közvetve befolyásolja. Ennek oka a bél és az agy közötti kommunikációs rendszer, amelyet egyszerűen csak bél–agy tengelynek nevezünk. Ezért nem mindegy, mit eszünk, hogy a számunkra hasznos baktériumoknak vagy éppen azoknak szolgáltatunk megfelelő táptalajt a szaporodáshoz, amelyek ártanak az egészségünknek.

A bél és az agy közötti kapcsolat olyannyira erős, hogy bizonyos mentális betegségek kialakulásért is a mikrobiom lehet a felelős. Az emberi szervezetben akár 1-2 kilogrammot is kitevő mikrobiom egyensúlyának eltolódása a kutatások szerint okozhat depressziót, ADHD-t, és az olyan súlyosabb kórképekért is felelős lehet, mint az autizmus spektrumzavar vagy a Parkinson-kór. „A nem megfelelő táplálkozás önmagában nem okoz mentális betegséget. Ugyanakkor ha valakiben van hajlam például a depresszióra, akkor ezt a hajlamot a nem megfelelő bélflóra képes aktivizálni, és akkor kialakulhat a betegség” – ismerteti a folyamat lényegét Szász Máté biológus, a SYNLAB Sport és Prevenciós Diagnosztika szakmai igazgatója.

Nemcsak mentális betegségek esetében, hanem sokkal általánosabb, mindennapi problémák – például állóképességcsökkenés, alvászavarok, motiválatlanság – esetén is jó eséllyel a bélben lévő egyensúlyeltolódásban kell keresnünk apanaszaink kiváltó okait. „A mikrobiomnak óriási szerepe van az állóképesség és az erőfejlesztés növelésében, a sérülések és gyulladások csökkentésében, valamint a pihentető alvás és a megfelelő mentális állapot elérésében is. Sőt, a motiváció fenntartásában is kulcsfontosságú a bélegyensúly. Azt tapasztaltuk, hogy – bár a sportolók többsége igyekszik odafigyelni a táplálkozására – néhány kivételtől eltekintve nem találtunk megfelelő összetételű bélbiomot, és szinte minden esetben szükség volt az étrend megváltoztatására” – mondja Szász Máté. A szakértő elmondása alapján az étrend megváltoztatása rendkívül hatékonyan és gyorsan képes regenerálni a bélbiomot, sokszor már az első héten érezhető a hatása, de két-három hónapon belül szinte minden esetben látványos javulásról számoltak be a sportolók.

alvászavar
Alvászavarhoz is vezethet a bélflóra egyensúlyának megbomlása. Fotó: Getty Images

Habár a mikrobiomkutatás óriási lendületet vett az elmúlt években, még közel sem tudunk eleget erről a kulcsfontosságú területről. Mivel nincs egy adott betegségre jellemző bélflóraelváltozás, ezért mindig az adott egyén mikrobiomjának ismerete függvényében ajánlanak terápiát a szakemberek. A széklet és a benne lévő mikrobiom egyensúlyának elemzése által jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek alapján megállapítható, hogy a páciensnek milyen mentális betegségre van hajlama és milyen táplálkozási irányelveket érdemes követnie, ha el akarja kerülni a betegséget vagy – már kialakult betegségnél - csökkenteni a tüneteket.

„Mivel minden baktérium szereti a rostokat, ezért nem tudjuk azt mondani, hogy általánosságban a rostban gazdag táplálkozás jót tesz az adott páciens mikrobiomjának egy adott betegség leküzdésében. Az étrendi terápia teljesen személyre szabott, és attól függően állítjuk össze, hogy milyen az adott egyén bélflórája, vagyis mely baktériumokat szeretnénk táplálni, és ahhoz pontosan milyen típusú rostok vagy tápanyagok kellenek. Amit biztosan tudunk, hogy mi az, ami rosszat tesz a mikrobiomnak és súlyos betegségek kialakulásához vezet, ha valaki nagy arányban fogyasztja ezeket – mondja a szakember.

Elmondása szerint minden élelmiszer kerülendő, amelyben tartósítószer, mesterséges édesítőszer és aroma van, mert ezek eltolják a bélflóra természetes egyensúlyát, ami gyulladáshoz vezet, ennek pedig egyenes következménye a betegség, legyen az elhízás, cukorbetegség, depresszió vagy súlyosabb mentális kórkép. „Jobb, ha az ultrafeldolgozott élelmiszereket kiiktatjuk az étkezésünkből: vagyis minden olyan étel kerülendő, amely csomagolóanyagban van és tartalmaz legalább egy anyagot, amely a természetben nem található meg. Az édesítőszereket ugyanilyen károsnak tartom, garantáltan bélflóra-eltolódáshoz vezet, ha nagy mennyiségben fogyasztjuk” - mondja a biológus.

A szakember elmondása szerint a bélflóra eredete a földben lévő baktériumokra vezethető vissza, hiszen évezredekig azt ettük, amit a termőföld adott, így a bélrendszerben található baktériumok nagy része is a termőföldből származott. Most, hogy rengeteg olyan élelmiszert fogyasztunk, amelyeknek nincs köze a termőföldhöz (kezelt, ultrafeldogozott vagy hidropóniás környezetben nevelt), megnőtt a bélbetegségek előfordulási gyakorisága, amelyek nagy része a felborult bélflóraegyensúlyra vezethető vissza. Vegyük le a nagymamánk szakácskönyvét a polcról és próbáljunk meg azokból az alapanyagokból főzni, amelyeket felmenőink használtak egy olyan korban, amikor még nem volt tele minden mesterséges anyagokkal. Vásárolni pedig a piacra menjünk, ott juthatunk jó eséllyel olyan élelmiszerhez, amely nem árt a bélflóránknak” – javasolja Szász Máté.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!