Minden 7. gyerek ezzel küzd, évekig várnak a kezelésre

Átadták a Bethesda Gyermekkórház új gyermek-pszichoterápiás központját. Ez azért számít nagy előrelépésnek, mert egyébként a mentális egészségügy – a szakemberek szerint – katasztrofális állapotban van.

„Minden hetedik gyermek mentális problémával küszködik. Ennek az iszonyatos mentális járványnak beláthatatlan következményei lesznek” – idézte Pászthy Beát, az Egészségügyi Szakmai Kollégium gyermekpszichiátria és addiktológia tagozatának elnökét a Népszava. A szakember a Bethesda Gyermekkórház új gyermek-pszichoterápiás központjának csütörtöki átadásán mondta ezt. Hozzátette, az új központ a mentális betegséggel küzdő gyerekek közfinanszírozott ellátására ad lehetőséget, ami azért nagy szó, mert véleménye szerint az állami rendszerben katasztrofális a mentális ellátás helyzete. Egy-egy kezelésre ugyanis akár éveket is várni kell, de még a magánszektorban is több hónapos várólistára számíthatnak az érintett családok.

depressziós tinédzser lány
Minden hetedik gyermek mentális problémával küszködik. Fotó: Getty Images

Ez kell tudni az új segítő központról

Az új segítő központban az úgynevezett kognitív-terápiára épülő gyermekpszichiátriai foglalkozásokat tartják. Az intézmény az ország bármely pontjáról fogadja a háziorvosi vagy szakorvosi beutalóval rendelkező, 8 és 18 év közötti, szorongással, kényszerbetegséggel vagy az úgynevezett figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) diagnosztizált pácienseket.

„Ha valaki most jelentkezne be, őt legkorábban két hónap múlva tudják fogadni az első állapotfelmérő beszélgetésre” – ismertette Németh Laura klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a részleg vezetője. Elmondása szerint az általuk alkalmazott módszer a pozitív viselkedés- és élményterápiára épül, a gyerekek kezelésébe pedig a szülőket is bevonják. gyermekük kezelésébe.

Átmeneti otthont is biztosítanak

Az épület családi ház jellegéből adódik, hogy két 30-40 négyzetméteres apartman kialakítására is lehetőség nyílt. Itt a hosszú kezelésre, génterápiára szoruló gyerekeket és családjukat tudják átmenetileg elszállásolni – emelte ki Velkey György főigazgató.

Egyre gyakoribbak a mentális zavarok – ez lehet az oka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!