Biztosan sokan vannak, akik mosolyogva gondolnak vissza gyerekkori tábortüzes élményeikre, a családi szalonnasütésekre, és akár a mai napig alig várják, hogy tüzet rakjanak, mert imádják hallgatni az égő fa ropogását és nézni a táncoló lángokat. Egyesek kifejezetten rajonganak a meggyújtott gyufa vagy az éppen elfújt gyertya illatáért, ez pedig arra késztetheti őket, hogy gyakran meggyújtsanak egy-egy mécsest, füstölőt, vagy csak időnként végigégessenek egy szál gyufát.
Az ilyen „vonzódások” miatt könnyen rámondjuk bárkire, hogy piromániás. De vajon mit takar pontosan ez a kifejezés, illetve melyek a valódi jelei ennek a magatartászavarnak? Az alábbiakban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Mi az a pirománia?
A pirománia a magatartászavarok, azon belül is az impulzuskontroll-zavarok családjába tartozik. A szakirodalom azokat nevezi piromániásnak, akik nem tudnak ellenállni a tűzgyújtás iránti késztetésüknek – még úgy sem, hogy sok esetben tisztában vannak vele, hogy amit tesznek, az ártalmas és veszélyes lehet. De miért csinálják mégis? A WebMD ismertetője szerint azért, mert az érintetteknek a tűzgyújtás az egyetlen ismert eszközük arra, hogy enyhítsék a bennük felgyülemlett feszültséget, szorongást vagy izgatottságot. A gyújtogatás után pedig elégedettség, megkönnyebbülés és nyugalom tölti el őket. Ez a pszichiátriai rendellenesség egyébként viszonylag ritka.
Mitől és kinél alakulhat ki?
Egyes vizsgálatok szerint a pirománia nagyobb eséllyel alakul ki a férfiak, az alacsonyabb intelligenciaszinttel rendelkezők, a szorongók, a függők, valamint a hangulatzavarokban – például depresszióban – vagy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenvedők körében. Ezeken kívül azonban még számos tényező növelheti a pirománia megjelenésének kockázatát, úgymint:
- a rossz gyerekkor,
- a túl szigorú nevelés,
- a szenvedélybetegséggel küzdő szülő,
- a büntetett előéletű szülő,
- a fokozottan stresszes családi légkör,
- a fizikai bántalmazás, a szexuális visszaélés vagy a hasonló traumatikus élmények.
Kimutatták már azt is, hogy az impulzuskontroll-zavar kialakulását akár genetikai faktorok is befolyásolhatják. Ha tehát valakinek van olyan rokona, aki hasonló magatartászavarral küzd, akkor nála is nagyobb eséllyel alakul ki ilyen probléma, például pirománia.
A legelterjedtebb tévhitek a piromániáról
Sok mentális zavarra utaló kifejezést tévesen használunk, és ezzel megsérthetjük az érintetteket, de akár hozzájárulhatunk a probléma elbagatellizálásához is. Azonban nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy az ilyen problémákkal kapcsolatban rengeteg tévhit él a köztudatban – nincs ez másként a piromániával sem. A magyar Mélylevegő Projekt csapata pont azért dolgozik, hogy minél több, a mentális egészséget érintő tabut ledöntsön, illetve felszámolja a téves információkat. A piromániát tárgyaló, Szabó Antónia által kidolgozott posztjukból például az alábbiakat tanulhatjuk:
• Nem igaz, hogy már attól piromániásak vagyunk, ha szeretjük nézni a tüzet – Természetes dolog, ha élvezzük a tűz melegét, illetve jó érzés a tábortűzben vagy a kandallóban táncoló lángok látványa. Ez azonban még önmagában nem nevezhető impulzuskontroll-zavarnak.
• Tévedés, hogy a piromániások büszkék a tűzre, amelyet ők okoztak – A tűzgyújtás folyamata és a tűz látványa pillanatnyilag valóban jó érzéssel tölti el az érintetteket, ugyanis ezzel jelentősen csökken a stressz-szintjük. Mivel azonban az ilyen cselekedetek általában illegálisak – és ezzel az elkövetők is tisztában vannak –, a piromániások hosszú távon büszkeség helyett inkább bűntudatot és szégyent éreznek tetteik miatt. Éppen ezért igyekeznek is titokban tartani mániájukat – akár a terapeutájuk elől is eltitkolhatják, hogy mit tesznek, illetve milyen gyakran.
• Csak tévhit, hogy ha a gyerekeket hagyjuk a tűzzel játszani, azzal „piromániássá neveljük” őket – Amikor egy gyerek a gyufa használatát gyakorolja, és a sikerélmény miatt újra és újra meggyújt egy-egy szálat, abban még nincs semmi rendellenes. Mint ahogy önmagában az sem kóros, ha szalonnasütésnél lenyűgözi, ahogyan az étel külseje megváltozik a hő hatására.
A pirománia ellentéte a tűztől való beteges, kontrollálhatatlan félelem, vagyis a pirofóbia. Bár bizonyos mértékig normális, ha az ember fél a tűztől – hiszen az égési sérüléseket és egyéb komoly károkat is képes okozni –, a fóbiásoknál már az olyan, önmagában ártalmatlan dolgok is kiválthatják a megbénító rettegést, mint a gyertyaláng vagy tábortűz látványa. Egyesek pedig már pusztán a tűzesetek gondolata vagy említése hatására is pánikba eshetnek.
Milyen piromániában szenvedni? Érintettek vallanak
Arról, hogy milyen a mindennapi életben megküzdeni a gyújtogatási kényszerrel és a társadalom megbotránkozó, sokszor elítélő reakcióival, a piromániások tudnak a legérzékletesebben mesélni. A Quora nevezetű, közösségi kérdezz-felelek oldalon például az egyik felhasználó arról vallott, hogy nagyon nehéz mindennap elnyomni magában a késztetést, hogy felgyújtsa a körülötte lévő papírkötegeket. A legrosszabb azonban véleménye szerint az, ha az ember barátai rájönnek a mániájára, és onnantól kezdve nem bíznak meg benne. „Lehet, hogy piromániás vagyok, de nem akarom felgyújtani a világot, és megölni sem akarok senkit. Nem értem, hogy a legtöbben miért nem tudják ezt megérteni” – fogalmazott.
Egy nevét nem vállaló Reddit-felhasználó arról írt, hogy gyerekkora óta szinte csak az égő tűz látványa tudja őt megnyugtatni, és ötödik osztályos kora óta gyújtogat a fürdőszobában, amikor egyedül van otthon. „Faforgács, virág vagy akár döglött állatok… amikor ezeket meggyújtom, a lángok megszabadítanak a stressztől, a szorongástól és az öngyilkossági gondolatoktól” – olvasható a vallomásában.
Egy Quora-kérdező pedig ahhoz kért tanácsokat másoktól, hogy vajon hogyan tudja elnyomni a tűzgyújtási kényszerét. Volt, aki azt ajánlotta neki, hogy esetleg álljon tűzoltónak, közöttük ugyanis – állítólag – vannak olyanok is, akik éppen a tűzhöz való vonzódásuk miatt választották ezt a hivatást. Más pedig azt javasolta, hogy próbálja ki a pirográfiát, vagyis a fa égetéssel való mintázását – így az alkotás során kiélheti vágyait, a társadalom számára is elfogadható módon.
Hogyan kezelhető a pirománia?
A legfontosabb, hogy aki úgy érzi, talán ő is piromániában szenved, az ne szégyellje állapotát, hanem bátran forduljon szakemberhez. Ha ugyanis az érintettek szakértői segítséghez jutnak, akkor megfelelő terápiával a pirománia jól kordában tartható.
A szakmai álláspont szerint, mint sok más mentális zavar esetében, a pirománia kezelésére is a kognitív viselkedésterápia a leghatékonyabb módszer. Ez magában foglalja a kényszer okának azonosítását, a problémás viselkedés korrigálását vagy megszüntetését, a gondot jelentő régi szokások megváltoztatását, és a működő megküzdési stratégiák elsajátítását. Jó szolgálatot tehet továbbá egy relaxációs tréning, valamint egy családi és/vagy egyéni terápia is.
Az önsértésről a legtöbb embernek az öngyilkossági kísérlet jut eszébe, pedig a jelenség sokkal árnyaltabb ennél. Az önbántalmazás sokszor egyáltalán nem kapcsolódik szuicid szándékokhoz, de ennek ellenére is fontos, hogy komolyan vegyük a problémát, amely egyre gyakoribbá válik a serdülők és a fiatal felnőttek körében.
