Psziché
Mentális zavarok
Sokan alábecsülik a dohányfüst veszélyeit
A legtöbb ember tisztában van a passzív dohányzás veszélyeivel, illetve a nikotin egészségre gyakorolt hatásaival, a dohányfüst szerepét a tüdőrák kialakulásában azonban sokan alábecsülik – derült ki a HáziPatika.com dohányzással kapcsolatos kvízének eredményeiből.
„Az emberek harmada nem lát célt az életében” – látlelet a magyarok mentális állapotáról és a legnagyobb nehézségekről
Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a témákra, amelyek sokunkat érintenek, mégis keveset beszélünk róluk, mert tabunak számítanak. Hiszen nem lehet egész a világ, ha a lelkünk darabokban van – hangzott el egy közelmúltbeli sajtóeseményen.
Alzheimer Világnap: „Át kell lépni az ő világukba, abban pedig nem biztos, hogy 2025-öt írnak”
A várható élettartam kitolódásával robbanásszerűen növekszik az Alzheimer-kóros betegek száma világszerte. Az ezzel járó demencia ráadásul nem csak a betegeket érinti, hanem családjaikat, szeretteiket is megbetegítheti. Bár egyelőre nem gyógyítható, a tájékozottság enyhíti a bizonytalanságot – hangzott el a Feledhetetlen Alapítvány Alzheimer világnapi rendezvényén.
Új remény az anyáknak: jön a gyógyszer a szülés utáni depresszióra – már egy kéthetes kezelés is hatásos lehet
Uniós forgalomba hozatali engedélyt adott az Európai Bizottság egy zuranolone nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszernek. A készítménnyel a szülés utáni depressziót (PPD) lehet gyorsan és hatékonyan kezelni.
„Egy őszinte beszélgetés életet menthet” – fontos dologra figyelmeztetnek a mentők
Sokakat érintő probléma, mégis tabuként kezeljük – ez az öngyilkosság. Szeptember 10-én minden évben ezen tragédiák megelőzésre kerül a fókusz. Mutatjuk, a mentők szerint mit tehetünk az ilyen esetek számának csökkentéséért.
„Elektrosokk-terápián kellett részt vennem 60 éve. Egy kérdés azóta sem hagy nyugodni”
Hogyan lehet túllépni egy mentális összeomláson? Mennyire nehéz szembenézni azzal, ha korábban öngyilkosságot fontolgattunk? Meg lehet-e érteni és fel lehet-e dolgozni valaha ezeknek a valódi okát? Szakértők válaszolnak.
Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.