Amennyiben a hatóságok szemlélete megváltozna, megelőzhető lenne a családon belüli erőszak.
Elkészült egyébként a családi erőszakkal kapcsolatos nemzeti stratégia is, amely nem csupán a közvéleményt kívánja formálni - ti. mintha elfogadott lenne a családon belüli erőszak, amit sokan magánügynek is tekintenek -, de létrehoznak olyan krízisközpontokat, melyekben a családi erőszak áldozatait kezelnék. Ez a hálózat két éven belül kiépülhet a nagyobb városokban. Ezzel együtt szeretnének megfelelő képzést adni azoknak, akik az erőszak áldozataival foglalkoznának: ez szociális munkásokat, védőnőket, családsegítőket érint. De fel kell készíteni a családi erőszak áldozatainak megfelelő kezelésére a rendőröket, az orvosokat is. Annál inkább, mert a köztudat általában a nőt hibáztatja azért, ha családon belüli erőszak áldozatává válik. Az Európai Unió 1999-et "A nőkkel szembeni erőszak ellen évének" nyilvánította. A helyzet annyira rosszabbodott, hogy a gyerekekkel szembeni erőszakra gondolva is, minden évet annak kellene nyilvánítani.
Van-e gyógyszer az agresszióra?
Bizonyos depresszióra szánt gyógyszereket agresszivitás ellen is használnak. Az agresszivitást szabályozó idegpályákat ugyanis befolyásolhatják különböző hormonok, köztük a tesztoszteron és az ösztrogén, de alkalmatlanok az agresszív magatartás rendszabályozására, ha úgy tetszik, gyógyítására. A kutatóintézetekben kísérleteznek kifejezetten agresszióellenes gyógyszerek előállításával, de ma még csupán az biztos, hogy az antidepresszáns gyógyszerek egy részével csökkenthető az emberi agresszivitás.
Kézikönyv - indulatokra
Az agresszió kezeléséről írt tanári kézikönyvet Horváth Szabó Katalin és Vigassyné Dezsényi Klára. A pszichológus szerzők nem csupán az agresszió kialakulásának okait és jeleit térképezik fel, de segítségnyújtási ötletekkel is szolgálnak a pedagógusoknak, a szülőknek.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A kötetből a felnőttek megtudhatják, hogy nem szabad megvárniuk, amíg a gyerekek szélsőséges helyzetekbe kerülnek. Játékos szituációs gyakorlatokkal fel lehet készíteni az agresszió kialakulása ellen. Ezekben a helyzetekben kerüljenek elő a tehetetlenség, a harag, a düh érzései, és mindannyiszor elemezzük, milyen magatartásformák szükségesek ahhoz, hogy ezek az érzések ne csapjanak át agresszióba. E gyakorlatok hozzájárulnak a helyes önismeret megtanulásához, az önkontroll működtetéséhez, rajtuk keresztül pedig az erőszakos megnyilvánulások elkerüléséhez, illetve az azokra való válaszokhoz. A kötet alkalmas arra is, hogy a gyerekeknek megtanítsuk az erőszakmentes kommunikációt és a konfliktuskezelést.
A rettegés foka
Miközben a bulvársajtó napokig csámcsog a véres tragédiákba torkolló családi veszekedéseken, és egy-egy országos feltűnést keltő bántalmazás kapcsán kriminológusok, pszichológusok, szociológusok, gyermekvédelmi szakemberek igyekeznek elemezni az okokat, alig történik valami. És változatlanul tombol az erőszak a családban, az iskolában, az utcán, a képernyőkön. Egyre rosszabb szociális helyzetbe kerülnek a családok. Növekszik az elszegényedés, családok hullanak szét, gyerekek maradnak biztonságot és fegyelmező erőt jelentő otthoni környezet nélkül, boldog-boldogtalan juthat kábítószerhez, érzelmet és értelmet roncsolnak a való világok big brotherjei, a képernyőről, a számítógépes játékokból ömlő erőszakosságok. És ne feledjük, a készülő fegyvertartási törvény révén az eddigieknél is többen juthatnak majd kézifegyverhez. Bizonyos, hogy mindez fellelhető az agresszió, az erőszak terjedésében.
Kiskamaszok gyújtogatnak, fenyegetően kifosztják kortársaikat, elszedik pénzüket, edzőcipőjüket, mobiljukat, tinédzserek sírrongálásban, keresztdöntögetésben, műemlékeket csúfító graffitiben lelik kedvüket.
Értékvesztett, morálisan zűrzavaros lett a világ. Gyermekeinknek eltűntek a kapaszkodók. És nekünk talán nem? És mit kezdjünk a bennünket körülvevő agresszióval? Hogyan védjük meg gyermekeinket? Drogtól, erőszaktól, valóságshow-któl?
A Baleseti Sebészeti Intézet egyik ajtaján láttam ezt a feliratot: Schokktalanító, így, sch-val. Agresszióölelte világunkat is schokktalanítani kellene végre.
Akár így, sch-val is.
Arcra fagyó gyermekmosoly
Gyermekmosoly, kevesebb erőszakot a médiában címmel konferenciát is rendeztek a közelmúltban, melyen a televíziós csatornák kifejezték szándékukat, hogy jelentőségüknek megfelelően kezelik a gyermek- és ifjúsági műsorokat, felhívják a nézők figyelmét az erőszakos tartalmú jelenetekre, továbbá segítik a gyermekek sport iránti érdeklődését, és példát mutatnak az egészséges életmódra. Ezen a konferencián létrehozták a Gyermekmosoly Klubot is a szándéknyilatkozatban foglaltak ellenőrzésére. Elnézve a kereskedelmi tévék műsorait, gondolom, a gyermekmosolyos klubtagoknak gyakran arcukra fagy a mosoly.
Magyarországon egyes kereskedelmi tévék adásaiban jelenik meg a legtöbb erőszak. És ezen még a karikába zárt korhatár-megjelölés sem segített. Csupán az előzetesek képsoraiban 41-51% az erőszakos jelenetek aránya.
Az iskola alkalmatlanná vált szerepére, a család intézménye szétesett. A gyermeknevelési módszereiről híres amerikai gyermekgyógyász és pszichiáter, Benjamin Spock szerint a gyerekek régen a szülőtől, az iskolától, az egyháztól kapták az értékeket, ma a filmekből és a televízióból. Azt mondja, a megoldáshoz nem a tévét kell kidobni, hanem a filmeket megválogatni.
Vetró Ágnes szegedi gyermekpszichiáter A televízió és a gyermek című könyvében azt írja, hogy a tévéből érkező ingerzuhatag már erőszakos jelenetek nélkül is fokozza a néző készenléti állapotát, és ez a hatás gyermekeknél a legerősebb.
A képernyő előtt töltött órák másodlagos hatása a korábban bekövetkező nemi érés. A gyerekekben ugyanis sajátos érzelmi stresszhatást váltanak ki az erőszak és a szexualitás sokkoló jelenetei. Az erőszakos filmek látványa az agyműködést érinti, azon belül is a hipofízist, amelynek erős ösztönzése okozza a nemi érés gyorsítását. A médiaerőszak pedig már elkerülhetetlenül ott van minden háztartásban.
Virtuális gyilok
Ma már nem csupán kultuszfilmek (Ponyvaregény, Született gyilkosok, Valami Amerika), hanem kultuszjátékok is vannak (Quake, Doom, Duke Nukem, Mortal Kombat). Élethű körülmények között, három dimenzióban, sztereo hanghatások közepette gyilkolhatunk változatos fegyverarzenállal különböző szörnyek, robotok, zombik, olykor emberek ellen is. Őszinte örömet kínálnak e számítógépes játékok, midőn mindent és mindenkit megsemmisítettünk. A legtöbb pontot és a plusz játékidőt az kapja, aki a "legvérengzőbb". Mindenből és mindenkiből spriccel a vér, a találatokat halálsikoly és halálhörgés teszi "élvezhetőbbé".
Mondják, hogy a már tornaterem nagyságú helyiségeket megtöltő számítógépes játéktermekben az agresszív játékok a legnépszerűbbek, mert hát mi jó van abban, ha az ember egy szimulátoron vízisízik, motorcsónakozik vagy jet-skyzik. A virtuális gyilok, az igen, az a menő. Mondják azt is, hogy e játékok alkalmasak bizonyos negatív energiák levezetésére: olyan ez, mintha élőben vágna szét valakit láncfűrésszel az utcán, csak azért, hogy levezesse negatív energiáit. Mindenesetre az érzés ugyanaz. Ha tehát úgy érezzük, hogy szétvet bennünket a negatív energia, kapjunk elő egy jó kis öldöklő programot.
Programozzuk be magunkat az öldöklésre??? Ahogyan egyre több gyerek teszi a számítógép előtt ülve?
Egyelőre győzött a komputerpszichózis. Sajnos sokan elhitték!
Mintakövetés
A hetvenes években vetített Tell Vilmos című filmsorozat nyomán sok gyerek veszítette el szeme világát, mert a gyerekek nyílpuskákkal kezdtek játszani, és kilőtték egymás szemét. A nyolcvanas években a Linda-sorozat hatására rengeteg lány jelentkezett karatéra, ami persze kedvező jelenségként volt értékelhető. Annál kevésbé az 1985-ös szépségkirálynő, Molnár Csilla öngyilkossága utáni hisztéria: sok fiatal lány készült öngyilkosságra. Németországban egy népszerű tinédzsersztár vonat alá vetve magát lett öngyilkos, példájára többen is a sínekre feküdve vetettek véget életüknek. Zámbó Jimmy halála után a sztár elvesztése miatti bánatában egy tizenhat éves lány követett el öngyilkosságot.
Aki, még mindig azt hiszi, hogy az agresszió ábrázolása ártalmatlan játék, az letesztelheti magát azon is, hogyan reagál a cikk említett példáira. Szomorú a mérleg, mert a legtöbb ember "megszokta" az efféle híreket, szinte már nem is kapjuk fel a fejünket. Konzervatívnak és maradinak tartja a társadalom azt, aki azt vallja, fölösleges és nem veszélytelen hozzászoktatni magunkat az agresszióhoz. Félő azonban, hogy a társadalom csak hitegeti önmagát, miközben egyre több gyümölcsét aratja le balgaságának. Miközben féltjük a gyerekeinket, hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy az ő agressziójukért mi mindannyian felelősséggel tartozunk, amikor nem teszünk következetesen ellene, nem helytelenítjük, hanem kritika nélkül magunk is fogyasztjuk, amit a sajtó elénk tár. A példa pedig sajnos ragadós.
Legjobban: