Mi lett a tavalyi fogadalmainkkal?

Év elején megfogadtunk néhány dolgot, leginkább azt, hogy egészségesebbek leszünk, lefogyunk, stb. Nézzük csak végig, mi az, amit átvihetünk 2017-re?

Nem fogytunk le, nem hagytunk fel a kávéval, nem szoktunk le a cukorról, nem járunk el edzeni és a kötelező szűrővizsgálatokat is hanyagoltuk? Mire való az év vége, ha nem a számvetésre, és hogy újra megfogadjuk: ezentúl máshogy lesz? Mi is az, amit felvehetünk a "to do" listára?

Testmozgás

A testmozgás segít a depresszió elkerülésében - ez derült ki svéd kutatók egereken végzett kísérleteiből. Az egereknek olyan fehérjéket adagoltak, amelyek az izomzatban akkor termelődnek, amikor testmozgást végzünk. Majd ezeket az egereket, illetve a kontrollcsoportba tartozó állatokat (amelyek nem kapták ezeket a fehérjéket) hosszan tartó alacsony stressznek tették ki. Azt tapasztalták, hogy öt hét elteltével a kontrollcsoportba tartozó állatok a depresszió tüneteit mutatták, míg azok az egerek, amelyek a fehérjéket kapták, nem lettek depressziósak. A kutatók szerint az általuk használtfehérjesavvá alakít egy, a depresszió kialakulásáért felelős anyagot, így az könnyen ki tud ürülni a szervezetből. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a testmozgás mind a depresszió megelőzésében, mind pedig a kezelésében nagyon fontos tényező lehet.

Kávé

Hogyan lesz jobb évünk?

Sokan nemcsak pezsgővel és lencsével készülnek az új év első napjára, hanem azzal is, hogy a következő hónapokban gyökeresen megváltoztatják az életüket, és megszabadulnak a rossz szokásaiktól. Az új életmódot azonban ritkán tudjuk néhány hétnél tovább tartani. A szakemberek szerint ennek többféle oka is lehet. Nézze meg azt is, mi segíthet, kattintson!

A kávé javítja a memóriát; de azért túl sokat ne igyunk belőle! Egy kutatásban 160 személyt arra kértek, hogy nézzék meg különböző tárgyak képeit, majd egy részüknek placebót adnak, a másik részüknek pedig egy 200 mg-os koffeintablettát (ami egy csésze jó erős kávénak felel meg). Másnap arra kérték őket, hogy egy nagyobb képhalmazból válogassák szét azokat, amelyek már előző nap is szerepeltek, azokat, amelyek meg lettek változtatva, illetve azokat, amelyek teljesen újak. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik koffeint kaptak, sokkal pontosabban emlékeztek, és még a kis változtatásokat is észrevették. Ugyanakkor az nem volt mindegy, hogy milyen dózisban kapták a koffeint: 100 mg-nyi nem javította a memóriát, 300 mg-tól pedig fejfájásuk lett és idegesek lettek a résztvevők.

Álljunk fel!

Kevésbé öregszünk, ha felállunk - erre svéd kutatók jöttek rá. Kísérletükben két csoportra osztották a résztvevőket: az egyik csoportnak egy kényelmes testmozgástervet adtak, és arra kérték őket, üljenek kevesebbet; a másik csoport tagjai pedig ugyanolyan életmódot folytattak, mint egyébként. Hat hónappal később megvizsgálták a részvevők telomerjeit. A telomerek a kromoszómákban található DNS-szálak végén található, ismétlődő nukleinsav-szekvenciák, amelyek lezárják a DNS-szálat. Ezek az öregedéssel sérülnek és rövidülnek. A kísérletben azt találták, hogy a kontrollcsoport tagjainak a telomerjei valóban rövidültek. Azoknál azonban, akik a kényelmes edzéstervet követték, és sokat álltak, a telomerek nem rövidültek, hanem hosszabbak lettek. Egy további vizsgálat azt is kimutatta, hogy a telomerek hosszabbodása nem elsősorban a testmozgásnak, hanem az állva eltöltött időnek köszönhető.

A testmozgás mind a depresszió megelőzésében, mind kezelésében segít!

A testmozgás mind a depresszió megelőzésében, mind kezelésében segít!


Együnk sok zöldséget!

A zöldségfogyasztás csökkenti a halálozás kockázatát - derült ki egy statisztikai vizsgálatból. Ebben 65 ezer ember étkezési szokásairól gyűjtöttek adatokat 12 éven át.

2015 halállistája

Vannak dolgok, amelyek egészségtelenek, megbetegítenek minket és előbb-utóbb a halálunkat okozzák. A The Week magazin 2015-ös halállistáját itt olvashatja!

Ezekből az adatokból az derült ki, hogy azok az emberek, akik napi 7 vagy annál is több adag zöldséget vagy gyümölcsöt esznek (egy adag körülbelül 125 ml), 42 százalékkal csökkentik a halálozásuk esélyét. A friss zöldségeknek van a leginkább jótékony hatásuk: minden elfogyasztott adag 16 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát. A konzerves zöldségek és gyümölcsök azonban növelték a halálozás kockázatát - vélhetően a hozzáadott cukornak köszönhetően.

Szokjunk le a kézfogásról!

Sokkal jobb, ha csak az ökleinket érintjük össze, mintha kezet fognánk; így ugyanis kevésbé terjednek a baktériumok - ezt brit tudósok bizonyították be egy egyszerű kísérlettel. A résztvevők steril kesztyűt kaptak, majd egy részük kesztyűs kezét egy E.coli baktériumot tartalmazó oldatba mártotta. Ezután vagy kezet fogtak, vagy pacsit adtak, vagy az öklüket összeérintették a szintén steril kesztyűt viselő társaikkal. Az derült ki, hogy kézfogáskor kétszer annyi baktérium jut át egyik kézről a másikra, mint pacsikor, és tízszer annyi, mint akkor, ha az öklüket érintették össze. A kézfogásról tehát igen egészséges lenne leszoknunk...

Ne legyenek nagy elvárásaink!

Ha alacsonyabbak a várakozásaink, boldogabbak vagyunk. Erre úgy jöttek rá a kutatók, hogy emberek agyi aktivitását térképezték fel, miközben játszanak. Azt találták, hogy a nyertesek boldogságszintje attól függ, hogy előzetesen milyen elvárásaik voltak a játékkal kapcsolatosan. Minél kisebbek voltak az elvárásaik, annál boldogabbak voltak, ha nyertek. A boldogságunk tehát nem azon múlik, hogy mennyire jó dolgok történnek velünk, hanem azon, hogy jobban vagy rosszabbul mennek-e a dolgaink annál, mint amire számítunk.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag