Hipnózissal enyhíthető az irritábilis bélszindróma

A hipnoterápia nagyon hatékonynak bizonyult az irritábilis bélszindróma tüneteinek csökkentésében, sőt egyes esetekben a tünetek teljesen eltűntek - derült ki a Frontline Gastroenterology folyóirat egyik új cikkéből.

Egyes ételek kerülésével enyhíthetők ugyan a betegség tünetei, azonban ez általában csak egy ideig hatásosak. Ennek oka az, hogy az étrendi változtatások nem a betegség gyökerét, azaz a túlérzékeny beleket kezelik. Ennek egyik leghatékonyabb módja lehet a hipnoterápia.

Roland Valori professzor 100 irritábilis bélszindrómában (IBS) szenvedő betege hipnoterápiás kezelése során megállapította, hogy tízből kilenc esetben a tünetek jelentősen csökkentek, míg tízből négy esetben teljesen el is tűntek.

Probiotikumok

A betegek számára a probiotikumok is alternatívát kínálnak, azonban a betegek a jelenlegi szabályozás mellett nem tudhatják, mely termékek a legjobbak számukra. Ahhoz, hogy egy készítményt probiotikumnak minősítsenek, tartalmaznia kell a feltüntetett élő baktériumtörzset, melynek a szavatossági idő lejártáig meg kell maradnia, továbbá hatásukat klinikai vizsgálatokkal kell igazolni.

Az IBS diagnózisát rendszerint akkor állítják fel, amikor semmilyen más okát nem találják a tüneteknek, Quigley professzor, az írországi Cork Egyetem kutatója szerint a betegség úgynevezett "szemétkosár-diagnózis". Éppen ezért "kiemelkedően fontos" lenne felismerni, hogy az IBS egy önálló tünetegyüttes. A professzor azt is kiemeli, hogy bár a szorongás és a depresszió rontja az IBS tüneteit, nem minden irritábilis bélbetegségben szenvedő lesz szorongó vagy depressziós. Az agy és a bél kölcsönhatása nagyban befolyásolja a tünetek súlyosságát és hatásait.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

Az ország déli felén fátyolfelhős lesz az ég, de az északi tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, és ott helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra