Egymilliárd embert vihet el a dohányzás

Egymilliárd áldozatot szedhet a dohányzás a század végéig.

A kórházakban és az iskolákban is rá lehet gyújtani 74 országban, és az emberiség kétharmada olyan államokban él, amelyek nem tiltják a munkahelyi dohányzást - állapította meg legutóbbi elemzésében az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).

A vizsgált 193 ország közül 107-ben nem vezetnek statisztikát a fiatalok dohányzási szokásairól és a felnőttekéről sem, és mindössze 20 országban vezettek be teljes tilalmat a dohánytermékek reklámozására, illetve a dohánygyárak szponzorációs tevékenységére.

A kormányok világszerte évi 200 milliárd dollár bevételhez jutnak a dohánytermékekre kivetett adóból, de ennek csak a 0,2 százalékát fordítják a dohányzás visszaszorítására, és a nikotinfüggők mindössze 9 országban vehetnek igénybe teljes körű leszoktató kezelést, amelyet legalább részben az állam finanszíroz.

Ha ez így megy tovább, akkor a század végéig egymilliárd ember halhat meg a dohányzástól. "Már most is évente 5,4 millió embert visznek el a dohányzás miatt fellépő betegségek, és ha a kormányok nem lépnek azonnal, akkor 2030-ban már 8 millióan lesznek" - nyilatkozott Margaret Chan , a WHO főigazgatója.

A dohányzás ráadásul a szegény országokban terjed a leggyorsabban. "A ragály gócpontjának áthelyeződése a fejlődő világba a megbetegedések és a korai elhalálozások számának soha nem látott emelkedéséhez vezethet, ráadásul éppen azokban a térségekben, ahol a leggyengébb az egészségügyi rendszer" - mondta Chan.

A jelentés szerint hat területen van szükség határozott kormányzati fellépésre: a dohánytermékek árát és adóját emelni kell, reklámozásukat pedig a gyárak szponzori tevékenységével együtt szigorúan tiltani. Mindenkit figyelmeztetni kell a dohányzás következményeire, és a nemdohányzókat meg kell védeni a passzív dohányzástól. A leszokni vágyóknak minden segítséget meg kell adni, és végül átfogó felmérésekre van szükség a fogyasztási szokásokról.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra