"Boldog család vagyunk. A feleségemmel, Dalmával két kisgyermeket nevelünk: a fiam még óvodás, a lányom szeptembertől kezdi az iskolát. Most, harmincnégy éves fejjel úgy gondolom, nem is szeretnék több gyereket. Pontosabban nem érzem azt, hogy felelősségteljesen tudnék vállalni egy újabb kistesót. Ennek két oka van. Az egyik, hogy nagyon kevés segítségre számíthatunk a mindennapokban, mert a nagyszülők már idősek, nem tudnak igazán részt venni a gyerekekkel kapcsolatos teendőkben. Ennél fogva mindent nekünk kettőnknek kell megoldanunk. A másik ok pedig anyagi természetű. Látom, hogy mekkora kihívást jelent két gyerek nevelése ebből a szempontból már most is, és várhatóan a következő húsz évben. Van bennem némi félelem, hogy egy harmadik már talán meghaladná az erőnket.
Dalma mindig több gyereket szeretett volna, de mostanra ő is egyetért velem abban, hogy van igazság az érveimben. Végül közösen hoztuk meg azt a döntést, hogy megállunk kettőnél.
Nem olyan régen viszont történt egy kis "baleset" szex közben, és aggódtunk, nehogy becsússzon emiatt egy baba. Dalmának be kellett vennie egy esemény utáni tablettát, ami eléggé megviselte, felborult tőle a hormonháztartása. Folyton éhesnek érezte magát, sokat evett, fel is szedett pár kilót, és teljesen elcsúszott a menzesze. Érthetően kellemetlenül érintette ez az egész. Ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni arról, hogy hogyan védekezhetnénk nagyobb biztonsággal az ágyban, hogy a jövőben ne kelljen még egyszer hasonló helyzetet átélnünk.
A vazektómia ötletét ő dobta be, én pedig úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen hajlok is rá, főleg így, hogy már eldöntöttük, hogy nem szeretnénk harmadik gyereket. A felmerülő lehetőségek közül tényleg ez a legjobb. Nem kell neki spirállal, tablettával vagy bármi mással szenvednie, ráadásul a vazektómiának még mellékhatásai sincsenek. Utánaolvastam, és tényleg egy nagyon egyszerű és gyors műtétről van szó. Ha pedig mégis meggondolná magát az ember, akár vissza is fordítható.
Ekkor jött a hidegzuhany: itthon ezt nem tudom elintézni. A vonatkozó törvényi előírás szerint ugyanis csak negyvenéves kor felett vagy legalább három gyermek születése után kérhetem a beavatkozást, aminek értelemszerűen nem tudok megfelelni. A környező országokban bármelyik ezzel foglalkozó magánklinika szinte azonnal fogadna, és egy óra alatt meg is csinálnák. Ehhez képest Magyarországon egy ilyen szabály miatt gyakorlatilag el vagyok gáncsolva.
Így aztán autózhatok majd oda-vissza három-négy órát Szlovákiába, ahol – ahogy néztem – pár száz euróért elvégzik a műtétet. Nyilván ez a helyzet közel sem ideális. Sokkal nyugodtabb lennék, ha egy magyar orvossal tudnék beszélni, az anyanyelvemen hallgathatnám meg, hogy pontosan hogyan is zajlik majd a folyamat, mire számíthatok, hova fordulhatok baj esetén. És nem a pénzről van szó, mert itthon is a magánellátásba mennék.
Őszre tervezem, hogy kérek időpontot a vazektómiára. Nincs más választásunk, ezért rászánunk egy napot, átmegyünk Dalmával Szlovákiába. Így nem kell majd a jövőben attól tartanunk, hogy meglepetés ér minket. Annál is inkább, mert Dalma teljes mértékben elzárkózik az abortusztól, amelyet én sem erőltetnék adott esetben semmi szín alatt. Tudom, hogy őt ez nagyon megviselné lelkileg, sőt, félek, hogy a kapcsolatunkra is rányomná a bélyegét. Emiatt ha becsúszna egy baba, valószínűleg megtartanánk, annak ellenére, hogy egyébként nem állunk most készen a fogadására. Vagyis mindenkinek az a legjobb, ha biztosra megyünk. Ha pedig valamikor mégis szeretnénk még gyereket... mindketten szimpatizálunk az örökbefogadással.
