„Nyolc éve vagyunk együtt a párommal. Soha nem laktunk együtt, mert élveztük, hogy így mindkettőnknek megvan a saját kis birodalma. Nemrég azonban teherbe esett, és most nem tudom, hogyan döntsek. A kapcsolat elejétől kezdve világosan elmondtam, hogy nem akarok gyereket, a párom azonban mindenképpen meg akarja tartani a babát” – kezdte dilemmájának felvázolását a tanácstalan férfi, aki a The Guardian szakértőjétől kért iránymutatást.
„Nem kötődöm ehhez a gyerekhez”
A levélből az is kiderült, hogy a férfi két megoldás között vívódik: vagy külön élve folytatják a kapcsolatot és felváltva foglalkoznak a gyerekkel, vagy szakítanak és apaként csak anyagilag támogatja gyermekét.
A férfi és a nő egyébként a gyereknevelést is eltérő módon közelítené meg. A férfi a pragmatikusabb és fegyelmezettebb, míg a párja az empatikusabb és szeretetteljesebb nevelést részesítené előnyben. Levélíró ráadásul – zavaros gyerekkora miatt – igen nehezen tudok szociális és érzelmi kapcsolatot kialakítani.
Az utóbbi időben már egyáltalán nem vonzódom szexuálisan a páromhoz, és egyre inkább belesüllyedek a depresszióba. (…) Nem kötődöm ehhez a gyerekhez, és a felnevelése gondolatáért sem különösen rajongok. Nem tudom, hogy mit tegyek, hálás lennék valamilyen útmutatásért” – fogalmazott a tanácstalan férfi.
„Nehéz kötődni valakihez, aki még nincs is itt”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt, aki gyakran foglalkozik olvasói személyes problémáival. Első körben azt tanácsolta a férfinak, hogy adjon magának időt, ugyanis nagyon nehéz kötődni valakihez, akivel még nem is találkoztunk. Felhívta továbbá a figyelmét arra, hogy általában azok kapcsolódnak nehezen érzelmileg másokhoz, akik gyerekként nem kaptak elég együttérzést és lelki gondoskodást. „Nehéz megadni másoknak, amit mi nem kaptunk meg, de azért nem lehetetlen” – fogalmazott.
A szakértő szerint a férfi legbelül valószínűleg fél az ismeretlen helyzettől, és ez érthető is. Ám ha egy érzést görcsösen szeretnénk elnyomni magunkban, azzal más érzelmeket is visszafogunk, például a szeretetet és az örömöt. Ennek eredménye pedig – nem meglepő módon – a depresszió lesz. Ebből pedig csak az jelenthet kiutat, ha elismerjük a félelmünket, és bevalljuk magunknak, hogy pontosan mi az, ami megijeszt minket. „Ne rejtsd el a félelmet a harag vagy az érzelemmentesség mögé, inkább öntsd szavakba és nézz szembe vele” – tanácsolta Perry.
„Itt nem az a legfontosabb kérdés, hogy szakítsatok-e”
„Minden alkalommal, amikor szexuális kapcsolatot létesítünk valakivel, számolnunk kell annak lehetőségével, hogy megtörténik a fogantatás. Mindkét fél felelőssége, hogy ezzel tisztában legyenek. Megértem, ha ez a gondolat nem kifejezetten szexi, viszont a félelem és az érzelmek elfojtása sem az. Gondolj arra, hogy ez a kis ember, aki hamarosan megszületik, a te génjeidet is hordozni fogja, szóval az apaság elől nincs menekvés. Ha pedig mégis inkább kimenekülsz a helyzetből, akkor fennáll annak a veszélye, hogy gyermeked később magára veszi, és ez jelentősen kihathat majd az önbecsülésére” – figyelmeztetett a szakember.
Perry úgy vélekedett, ebben a helyzetben nem az a legfontosabb kérdés, hogy a férfi szakítson-e a párjával, hanem az, hogy apaként milyen kapcsolatot akar és tud kialakítani születendő gyermekével. A pszichoterapeuta kiemelte, természetes, ha a férfit most sokkolta a hír és várható jövőkép, de van esély arra, hogy idővel rendezi majd magában ezeket az érzéseket. „Ha újra kapcsolódsz a belső gyermeki énedhez, aki hiányt szenvedett valamiben, és együttérzőn bánsz vele, akkor azt hiszem, könnyebben meghozhatod majd azokat a döntéseket, amelyeket meg kell hoznod a saját jövőddel kapcsolatban” – tette hozzá.
Az újdonsült anyák és apák nagyjából ötöde eleinte nem kötődik érzelmileg újszülött babájához. Egyes szülőknél ez az állapot csak a szülést követő néhány órában áll fenn, míg másoknál hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat. Ha tehát te is ezzel a problémával küzdesz, jó, ha tudod, hogy nem vagy egyedül. Mutatunk néhány tippet a kezdeti „összeszokás” könnyebb átvészeléséhez.
