Ijesztő mértékben megdrágultak a lakodalmak

Megduplázódtak az esküvői árak tavalyhoz képest, sokan ezért úgy döntöttek, hogy elhalasztják, vagy kisebb vendégszám mellett ünenpelik meg azt.

Brutálisan elszálltak az esküvői árak, sokan halasztanak vagy lemondják a nagy napot - számol be az ATV Híradó. Számításaik szerint egy év alatt csaknem megduplázódtak a ceremónia árai.

Egy év alatt a duplájára drágult

A riport szerint idén akár 8 millió forintot is fizetniük kell azoknak, akik egy átlagosnak mondott, 80 fős lagzit szeretnének, míg tavaly átlagosan 3-5 millió forint között mozogtak a lagziárak. Ebben ugyanakkor még nincs benne a vendégek elszállásolása, illetve sok egyéb dolog is tovább emelheti az amúgy is borsos árakat. Plusz költséget jelent, ha az anyakönyvveztető az esküvő helyszínére megy, de nagy a mozgástér a fotósok, videósok árazása és az esküvői torták mérete, valamint az asztaldíszek árszabásai között is. Az exkluzív helyszín, mondjuk egy balatoni panoráma, vagy a vendégek szálláshelyének fizetése ezen felül még tetemes plusz kiadást jelenthet az ifjú párnak, vagy az örömszülőknek.

esküvő
Egyre többe kerül egy esküvő itthon. Fotó: Getty Images

Az egyik debreceni étteremnek felére esett vissza az esküvői foglalások száma, és aki tart is lagzit, az is igyekszik spórolni. A kabai Silver Major recepciósa szerint ennek több oka is van: az áremelkedés miatt a fiatalok meggondolják, hogy lakodalomra vagy nyaralásra költsenek inkább. De Cser Mercédesz szerint, ha tartanak is esküvőt, sokkal kisebb vendéglétszámmal, mint korábban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.