Utolsó kívánsága szerint megszervezte lánya esküvőjét a kórház

Hogy egy texasi nő édesapja előtt mondhassa ki a boldogító igent, egy kórház intenzív osztálya megszervezte az esküvőjét.

Michelle Avila és Antonio Moreno mindenképpen azt akarták, hogy szüleik is részt vegyenek az esküvőjükön, ám a nő édesapja norovírus-fertőzés és súlyos tüdőbetegség miatt a UMC Health System kórházba került – írja a Good Morning America. A férfi utolsó kívánsága az volt, hogy férjhez adja a lányát, de állapota miatt nem hagyhatta el a kórházat.

A pár megkérdezte a kórház alkalmazottait, hogyan tudnák megvalósítani az esküvőt az intézmény falain belül, így az egyik ápoló meg is kezdte a szervezést. Másnap, március 8-án meg is tartották az esküvőt, amiben az intenzív osztály dolgozói is segítettek. A segítőkész ápolónő elárulta: ápolónők, szociális munkások és táplálkozási szakértők is összefogtak, hogy létrejöjjön az esküvő. Megkeresték az Eventfully Yours helyi rendezvényszervező irodát, akik ingyen felajánlották szolgáltatásaikat és a dekorációt, más a fotózást vállalta magára, az egyik titkárnő sógora pedig gitározott és énekelt az eseményen.

A feleség elmondása szerint látta édesapján, hogy mennyire boldog, a férfi később nem győzött köszönetet mondani a kórházi dolgozóknak. A 65 éves férfi végül öt nappal az esküvő után hunyt el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!