A rémálmok örökölhetők!

Az éjszakai felriadás, melytől a gyerekek hirtelen sikítozni kezdenek, részben öröklődik - állítja egy napokban megjelent tanulmány.

"Az eredményeink azt mutatják, hogy a genetika is szerepet játszik az éjszakai felriadásban, bár a jelenséghez köthető géneket még nem sikerült beazonosítani - jelentették Bich Hong Nguyen és kollégái, a montreali Sacre-Coeur Kórház alvási zavarokkal foglalkozó központjából.

A Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmány során 390 ikerpárt vizsgáltak és azt találták, hogy az egypetéjű ikrek esetében sokkal gyakrabban fordul elő ez a zavar mindkét gyermeknél, mint a kétpetéjű ikerpároknál. Az egypetéjű ikrek génállománya közel azonos, míg a kétpetéjűek esetében ez nem igaz. Az ikrek gyakran szerepelne tanulmányokban, mert hasonló genetikai felépítésük információt nyújthat betegségekkel és más témákkal kapcsolatban.

A kutatók elmondták, hogy az éjszakai felriadás kialakulásában környezeti tényezők is szerepet játszhatnak, mivel az ikrek általában azonos körülmények közt nevelkednek. Összességében megállapították, hogy az ikerpárok 37 százalékánál állt fenn a zavar 18 hónapos korukban, de az esetek felében egy évvel később elmúlt.

A jelentésben idézett korábbi tanulmányok már rámutattak, hogy az alvajárás, alvás közbeni beszéd és a felriadás néhány esetében is szerepet játszanak a gének. Egy másik tanulmány szerint a 4-9 évesek 19 százalékánál fordult elő a jelenség. A rémálmokkal szemben a felriadás hirtelen jelentkezik, általában sikítás kíséretében.

Ilyenkor a gyerek zavartnak tűnik. Ha megpróbáljuk felkelteni őket, az csak fokozza zaklatottságukat és elnyújtja az eseményt. Ezzel szemben a felriadás csak rövid ideig tart, hirtelen lesz vége, és a gyermek általában újra mély álomba merül, nem is emlékszik a történtekre - olvasható a tanulmányban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra