Fél perc alatt ellenőrizhetjük a szívünk működését

Pulzusszámunk fontos dolgokra hívhatja fel a figyelmet. Szakértő beszél arról, miért fontos rendszeresen ellenőrizni.

Mindenki tudja, milyen fontos megőrizni szívünk egészségét, azzal azonban nem mindenki van tisztában, hogy csupán 30 másodperc alatt magunk is képet kaphatunk szívműködésünkről két ujjunk segítségével. A pulzus ellenőrzésének lehetőségeire, a nyugalmi pulzus jelentőségére és a kivizsgálást igénylő jelekre hívta fel a figyelmet dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

Mennyi az egészséges nyugalmi pulzus?

A nyugalmi pulzus szó szerint azt jelenti, amire az elnevezés utal: azt jelöli, hogy mennyit ver a szív percenként, amikor nyugalomban vagyunk, nem végzünk fizikai aktivitást. Ezt a pulzusszámot számos tényező befolyásolhatja, például szív-érrendszeri betegségek, azok természete és bizonyos gyógyszerek szedése is. Mindazonáltal általánosságban elmondható, hogy a nyugalmi pulzus azt mutatja meg, milyen jól funkcionálnak a szívizmok, ennek ellenőrzése ezért önmagában is nagyon fontos.

pulzus
A pulzusszám fontos dolgokra hívhatja fel a figyelmet. Fotó: Getty Images

"A normál nyugalmi pulzus 60 és 100 közé esik percenként. Ha ennél alacsonyabb, az a többi között fizikális fittségre utalhat (sportolóknak sokszor ezért alacsonyabb a pulzusa), ha 100-nál magasabb az érték, annak pedig olyan okai lehetnek, mint egy stresszhelyzet, nagyobb mennyiségű koffeinfogyasztás vagy éppen egy aktuális betegség. Amennyiben az érték 50 alatt vagy 100 fölött van, és nem azonosítható be ilyen nyilvánvaló ok a háttérben, mindenképpen érdemes egy kardiológiai kivizsgáláson részt venni" – hangsúlyozza Sztancsik doktornő. Erre azért van szükség, mert a 100 fölötti nyugalmi pulzus szívritmuszavar vagy egy meglévő szívbetegség romló állapotának jele is lehet. Az 50 alatti pulzus pedig szintén egy erős jelzés, különösen, ha olyan tünetek is társulnak mellé, mint a zavartság, a terhelhetőségcsökkenés. Ezek akár a szív elektromos jelvezetésének zavarára is utalhatnak.

Hogyan mérhetjük a pulzust?

A nyugalmi pulzus mérésére olyan időszak alkalmas, amikor van időnk 10 percet pihenni, bár a legoptimálisabb, ha a reggeli felkeléskor, még az ágyban ellenőrizzük a szívverésünket.

  • Fordítsuk a kezünket tenyérrel lefelé.
  • Mérjünk kétujjnyi távolságot a csukló vonalától, a hüvelykujj vonala felé tájolva.
  • Ha jó a pozíció, a másik kéz hüvelykujjával érezni fogjuk a szívverés pulzálását.
  • A nyakon jellemzően a mutató- és középujjat egymás mellé téve tudjuk kitapintani a pulzust az állkapocs alatt, nagyjából az ötös-hatos fog alatti területen.

Kitapintható még a szívverés a térdek alatt, a könyök belső felén kinyújtott karnál, a halántékon, az ágyéknál és a talp belső felén is – bár ezeken a területeken nehezebb megtalálni a megfelelő pontot. Ha már kitapintottuk a pulzust, nézzünk egy másodpercmutatós órát, és számoljuk a szívveréseket pontosan egy percig. Az is megfelel, ha csak 30 másodpercig számolunk és ezt az értéket szorozzuk meg kettővel. A pontosság kedvéért ajánlatos meg is ismételni a mérést. Ugyanakkor a modern vérnyomásmérők is kijelzik a pulzust, valamint a megbízható okosórák is képesek kijelezni a pulzust nyugalomban és akár mozgás közben is.

A nyugalmi pulzus csökkentésének módszerei

Ha stressz hatására hirtelen megugrik a pulzusunk, gyors megoldást jelenthet, ha elkezdünk lassan, mélyen lélegezni, ha teszünk egy sétát, ha relaxálunk egy kicsit akár nyújtással, vagy más testgyakorlatokkal. Hosszú távon azonban a gyógyszeres kezelésen kívül csak bizonyos életmódtényezők képesek normalizálni a magas pulzust. Ezek az alábbiak:

  • rendszeres testmozgás;
  • hidratáltság;
  • stimulánsok (koffein, nikotin) mérséklése, elhagyása;
  • kiegyensúlyozott étrend, zöldségekre, gyümölcsökre, olajos magvakra, fehér húsokra, halakra alapozva;
  • megfelelő mennyiségű és minőségű alvás;
  • egészséges testsúly;
  • stresszoldás akár szakember segítségével.

Ugyanakkor, ha viszonylag egészség életmód mellett is úgy találjuk, hogy túl alacsony vagy túl magas a nyugalmi pulzus, esetleg más tünetek is megjelennek, mindenképpen indokolt a kivizsgálás – mondja dr. Sztancsik Ilona. Hozzátette: a szükséges műszeres vizsgálatok (nyugalmi- és terheléses EKG, szívultrahang) elvégzése után pontos diagnózishoz juthatunk, és szükség szerint megkezdődhet a személyre szabott kezelés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!