Reagáltak a mentők a Gálvölgyi János miatti gyűlölködésre

Komoly kritikák össztüzébe került az Országos Mentőszolgálat azok után, hogy mentésirányításuk hibázott a napokban kórházba került Gálvölgyi János családjának segélyhívásakor.

Mint azt megírtuk, múlt szerdán súlyos állapotban szállították kórházba Gálvölgyi Jánost. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészhez a mentőket is riasztották, de miután egy órán keresztül hiába vártak rájuk, maga a család vitte be autóval a Városmajori Szívklinikára. Az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, amely megállapította, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító, amikor az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta be.

Miután számos támadás érte a történtek okán a napokban, az Országos Mentőszolgálat hétfő délelőtt a közösségi médiában reagált a kritikákra. Mint írják, az életmentők bajtársi közösségét nemes cél, a segíteni akarás köti össze. A mentősök hivatásként tekintenek munkájukra, amelyet a legmagasabb szakmai színvonalon szolgálnak – tekintet nélkül a betegek társadalmi, vallási, etnikai vagy egyéb hovatartozására.

„Egy ismert művész esete kapcsán vétett irányítói hiba miatt ezt most több médium is kétségbe vonta és politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen. Ezzel azt a hamis látszatot keltik, hogy a bajtársak nem tesznek meg mindent a betegekért, és megkérdőjelezik a mentők szakértelmét, amellyel évente 1,2 millió rászorulónak segítenek” – olvasható a posztban. Hozzáteszik: „az Országos Mentőszolgálat bajtársai továbbra is legjobb tudásuk szerint, lelkiismeretesen végzik munkájukat és segítenek MINDEN RÁSZORULÓNAK!”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!