Olvasás közben agyunk hangokat hall

A kutatók szerint miközben egy párbeszédet olvasunk, agyunk "hallja" a beszélők hangját.

A Glasgow-i Egyetem tanára, Dr. Christoph Scheepers szerint ezt már régóta tudjuk, de tudományosan eddig még senki sem bizonyította. Most azonban megfigyelték, hogy olvasáskor hogyan aktivizálódnak az agy hangérzékelő területei. "Noha legtöbben néma olvasáskor is hallunk valamilyen belső hangot, mindezt korábban még nem sikerült bizonyítani. Kevés kutatót érdekelt, hogy a két elbeszélési forma - a leírás és a párbeszéd - hogyan jelenik meg a nyelvi megértésben, azt azonban sejtettük, hogy az utóbbit sokkal életszerűbben képzeljük el."

Dr. Scheepers és kutatócsoportja 16 önkéntes agyát vizsgálta funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI) segítségével, miközben rövid novellákat olvastattak velük. Úgy tapasztalták, hogy a párbeszédek olvasásakor aktivizálódott a résztvevők hallásért felelős agykérge. "Ez bebizonyította, hogy a közvetlen beszéd olvasásakor spontán módon "hallják meg" a szereplő hangját. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a nyelvhez kapcsolódó agyi folyamatok az egyén korábbi tapasztalataira vezethetőek vissza. A közvetlen beszéd olvasásakor ez játszódik le" - tette hozzá Scheepers.

A tudósok már arra is rájöttek, hogy a hallásért felelős agykéreg egy része különösen érzékeny az emberi hangokra, amikor alulról felfelé éri inger - ez történik, amikor a fül észleli a beszédet. Ugyanakkor más kísérletek szerint ez a terület akkor is aktivizálódik, amikor nem érkezik hozzá hang, például szájról olvasáskor.

A kutatás a Cognitive Neuroscience című lapban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra