Nincs EU-orvosság a gyógyszerreklámokra

A vényköteles készítmények reklámozását tiltó EU-irányelvet sokan, elsősorban a gyógyszeriparban fellazítanák, mert a páciensek egyre részletesebb tájékoztatást igényelnek. Véleményük szerint a hirdetések abban is segíthetnek, hogy hamarabb felismerjék a betegségüket, és orvoshoz forduljanak. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a reklámok véletlenül sem adnak tárgyilagos információkat, inkább a gyógyszerfogyasztást népszerűsítik. A gyártók és a fogyasztóvédők vitatkoznak, az Európai Bizottság a szigor enyhítésére készül.

Az Európai Bizottság egy korábbi javaslata szerint az AIDS, asztma, cukorbetegség esetében felszabadítanák a gyógyszerreklámozást. A jogszabálytervezetet 2004-ben leszavazta az Európai Parlament, a brüsszeli bizottság azonban új javaslat kidolgozásáról kezdett konzultációkat. Barbara Mintzis , a Health Action International nevű szervezet európai ügyekben illetékes szakértője elmondta, óriási a nyomás a gyógyszeripar részéről, és a lobbizással annak ellenére sem hagytak fel, hogy egyszer már elbukott az ügyük. Úgy értesült, hogy az Európai Parlament álláspontja is változott, ami aligha lehet független a gyártók erőteljes lobbitevékenységétől.

Különösen veszélyesnek tartják a fogyasztóvédők és a betegszervezetek a receptköteles termékek reklámozását, miután az elmúlt években több, utólag ártalmasnak bizonyult készítményt kellett kivonni a piacról. A legnagyobb botrányt az 1999-ben bevezetett, majd 2004-ben visszavont Vioxx fájdalomcsillapító okozta, amelytől sokan infarktust vagy szélütést kaptak. Závoda Katalin , a legnagyobb európai gyógyszercég, a Chinoint is magában foglaló Sanofi-Aventis vállalati közkapcsolatokért felelős igazgatója a lapnak elmondta, a jövőben megnő a betegekkel folytatott kommunikáció szerepe. Hogy ezen belül a vényköteles gyógyszerek reklámozásának milyen lehetőségei lesznek megengedettek, a jövő dönti el. Az amerikai gyógyszergyártók honlapjain bárki megnézheti a receptköteles termékek hirdetéseit.

A napokban amerikai újságolvasók egész oldalas gyógyszerreklámot találtak a lapokban. Ronald Krall , a GlaxoSmithKline nevű óriáscég orvos igazgatója biztosított mindenkit arról, hogy cukorbetegeknek ajánlott gyógyszerük teljesen biztonságos. A The New York Times, a The Washington Post vagy a Wall Street Journal nem utasította vissza a hirdetés közlését, mert Amerikában szólásszabadság van. Pedig az élelmiszerek és orvosságok engedélyezésére hivatott testület (FDA) másnap tárgyalt a kérdéses gyógyszerről, amelyről kiderült, 43 százalékkal növeli a szívroham és 64 százalékkal a szívbetegség által okozott halál esélyét. Az amerikai alkotmány szólásszabadságra vonatkozó pontját a bíróságok már régen kiterjesztették az üzleti kommunikáció szabadságára is. Az amerikai gyógyszergyártók tavaly 4,2 milliárd dollárt költöttek közvetlen lakossági reklámra. Ez nyolc év alatt háromszoros (300 százalékos) növekedést jelent, míg ugyanebben az időszakban a kutatásfejlesztésre fordított pénz 103, az orvosok tájékoztatására-meggyőződésére szánt költségkeret csak 86 százalékkal nőtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra