Napi 5 perc kerékpározás - ennyi is elég, hogy ne hízzon el

A fiatalabb nőknek már napi öt perc kerékpározás is segíthet távol tartani a felesleges kilókat - derült ki egy friss amerikai vizsgálatból.

A kutatók szerint a kerékpározás a lehető legjobb és legegyszerűbb módja a súlygyarapodás megelőzésének, s ennek legtöbb előnyét a túlsúlyos emberek érzik.

A bostoni Brigham and Women's kórház és a Harvard School of Public Health kutatóinak eredményei szerint napi néhány perc kerékpározás segítheti a testsúly szinten tartását.

Raina Mekary harvardi csapatának vizsgálatában 18 414 klimax előtti egészséges nő vett részt. A megkérdezettek 16 év alatt átlagosan 9,3 kilogramm súlyfölösleget szedtek fel. Azok a nők, akik 1989-ben még nem kerékpároztak, de 2005-ben már nyeregbe ültek, 25 százalékkal kevesebb eséllyel szedtek fel súlyfölösleget, mint azok, akik 1989-ben napi 15 percet kerékpároztak, de az idő múlásával felhagytak ezzel a tevékenységgel.

Ezzel a testedzési formával elsősorban a túlsúlyos nőknél jelentkezhetnek látványos eredmények. A túlsúlyos, vagy elhízott nőknél heti 2-3 óra kerékpározással megelőzhető, hogy további súlyfölösleget szedjenek fel - hívták fel a figyelmet a szakemberek.

A korlátozott időben végezhető edzőtermi órák helyett a kerékpározás a mindennapi életben tetszés szerinti időben választható, ráadásul ezzel a sporttal az autóban, utazással töltött idő is csökkenthető - írták a kutatók.

A felmérés az amerikai döntéshozókat is segítheti a járványos méretű elhízás visszaszorításában. Jelenleg ugyanis az Egyesült Államok lakosságának kétharmada számít túlsúlyosnak vagy kövérnek, a gyermekek és a kamaszok 16 százaléka számít elhízottnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra