Így áll a Jubileumi Astellas-díj - Az év orvosa 2011 közönségszavazása

Ősszel indult útjára a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és az Astellas Pharma közös gondozásában ötödszörre meghirdetett Jubileumi Astellas-díj - Az Év Orvosa 2011 pályázat.

A kezdeményezés minden esztendőben lehetőséget biztosít arra, hogy az egykori és jelenlegi betegek a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket saját történeteiken keresztül bemutassák, s ezzel orvosuk jelölését kezdeményezzék. Az idei pályázat közönségszavazásán az alábbi orvosok jutottak be a Top10-be:

- Dr. Egri László főorvos (szakterület: kézsebészet), munkahely: Budapest, Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ

- Dr. Mátyus János egyetemi docens (szakterület: nefrológia), munkahely: Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum I. Belgyógyászati Klinika

- Dr. Németh Zoltán főorvos (szakterület: szülészet-nőgyógyászat), munkahely: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház

- Dr. Paszt Attila Ph.D. egyetemi adjunktus (szakterület: általános sebészet), munkahely: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Sebészeti Klinika

- Dr. Réfy Miklós Orvos Igazgató, Osztályos Főorvos (szakterület: szülészet-nőgyógyászat), munkahely: Szent Kereszt Kórház Kalocsa

- Dr. Szegedi István osztályvezető egyetemi adjunktus (szakterület: gyermek hematológiai –onkológia), munkahely: Debreceni Orvos –és Egészségtudományi Centrum Gyermek Hematológiai –Onkológiai Osztály

- Dr. Sziráczki Magdolna szakorvos (szakterület: csecsemő és gyermekgyógyászat), munkahely: Főnix Orvosi Centrum Mezőberény

- Dr. Tizedes György adjunktus (szakterület: sebészet, plasztikai sebészet), munkahely: Da Vinci Magánklinika, Pécs

- Dr. Turóczi János Ferenc háziorvos (szakterület: háziorvostan), munkahely: Háziorvosi rendelő Herend; történetek linkjei

- Leinerné dr. Zsálek Judit osztályvezető főorvos helyette (szakterület: sugárterápia, klinikai onkológia), munkahely: Vas Megyei Markusovszky Kórház

Fontos tudni, hogy ez a lista továbbra is csak egy pillanatnyi állapotot tükröz. A jelöltek sorrendjén kizárólag a szavazók, saját szavazataik megküldésével tudnak változtatni. A lista továbbra is erős mozgásban van, az egyes jelölteket sokszor csak néhány tíz vagy száz szavazat választja el egymástól. Ezért a szervezők továbbra is arra buzdítanak mindenkit, hogy a saját orvosára, illetve mindazokra, akiknek a története az emberséges gyógyítót a legszebben, legkifejezőbben jeleníti meg, adjon szavazatot és bátorítson erre másokat is. Továbbra is érdemes mind a 79 versenyben lévő orvosra voksolni.

A közönségszavazás zajlik tovább: szavazni a kitűzött január 25-e helyett még egy héttel tovább, azaz 2012. február 1-jén 24.00 óráig, a www.astellasazorvosokert.hu/szavazas oldalon lehet! A közönségdíjat a szavazás végén az az orvos nyeri el, aki a közönségszavazás során a legtöbb voksot kapta.

)
mRNS vakcinák (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció