Beutalási rend fővárosi javításokkal

A szakemberek az eredeti terveken csaknem nyolcvan százalékban javítottak. Szolnoki Andrea arra számít, változtatás nélkül fogadja majd el a minisztérium az új tervezetet. Helyreállhat a rend a fővárosban, várhatóan nem kell a Szent Imre kórház sürgősségi osztályának egymillió emberről gondoskodnia, hanem marad számára Budafok és a XI. kerület. A visegrádi szakkórház, ami teljesen kimaradt a budapesti ellátásból, visszakapja körzeteit, ahogy a Szent László kórház regionális centrumként működő onkológiai osztálya is a jelenlegi ellátási területéért lesz majd felelős. Módosul a Heim Pál gyermekkórház körzete is, a jelenlegi regionális központ, súlyponti intézmény sürgősségi osztályához az eredeti javaslat szerint nem rendeltek körzetet. A fővárosi Szent János kórházban minden rendelkezésre áll az agyvérzéses betegek ellátására, de ehhez nem kaptak ők sem ellátási területet. A szülészet-nőgyógyászaton 55 férőhelyre összesen 451 ezer nőt soroltak.

Mint ismert március 19-én délig adhatták be a kórházak, fenntartók észrevételeiket. Április 1-jei határidővel lép életbe az új rend. Annak a betegnek, aki nem beutalóval választ intézményt, az ellátás 30 százalékát, de legfeljebb 100 ezer forintot kell fizetnie. Alapesetben a háziorvos és a szakorvos utalja a beteget a lakóhelyhez tartozó intézménybe. A páciens ettől függetlenül dönthet úgy a kezelőorvosával egyetértésben, hogy más kórházba megy. Ehhez szintén beutalót kell kérni - emlékeztet a lap.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol- és a gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra