Kérdés: 10 éve, hogy a bal mellem szinte állandóan fáj. Serdülőkoromban a mellbimbóm egyszer vérzett, illetve gyakran kirepedezett. Serdülőkoromban egy csomót találtak benne, (fibroadenoma), műtét nem ...

30 éves kor alatt is el lehet menni mammográfiára, ha valakinek pl. nagy melle van, akkor az UH-val nehezen vizsgálható. Az igaz azonban, hogy a mirigyes, fiatal emlőállományt, cisztákat inkább az UH lát jobban. Nyilván, ha ilyen régóta fennálló panaszok vannak, azt nem elsősorban daganat okozza, hiszen az nő, de a fibroadenoma és ciszták is állandó kontrollt igényelnek. Ha ilyen kétségei és panaszai vannak, akkor inkább keressen fel egy onkológiát, ahol emlővizsgálatban és emlőbetegségekben járatos orvosok vannak, és megnyugtató választ tudnak adni.

Mammográfia

10 éve, hogy a bal mellem szinte állandóan fáj. Serdülőkoromban a mellbimbóm egyszer vérzett, illetve gyakran kirepedezett. Serdülőkoromban egy csomót találtak benne, (fibroadenoma), műtét nem kellett. Később cisztát találtak, biopsziát vettek, de negatív lett. Az állandó fájdalomra azt mondták, hogy mirigyes nagyon a mellem, és ezek a mirigyek feszülnek. Kaptam rá cseppeket, akkor a tüneteim enyhültek is. Egy évvel ezelőtt minden átmenet nélkül a bal mellbimbómban nagyon erős szúró fájdalmat éreztem. Ultrahangos vizsgálatot végeztek, ami rendellenességet nem mutatott ki. Javasolták a mammográfiát, de korom miatt (idén leszek 31 éves) ezt nem csináltak kórházi keretek között. Önvizsgálatot nehezen tudok végezni, mert valóban nagyon mirigyes a mellem. Hová forduljak?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza mammográfia témában:

30 éves kor alatt is el lehet menni mammográfiára, ha valakinek pl. nagy melle van, akkor az UH-val nehezen vizsgálható. Az igaz azonban, hogy a mirigyes, fiatal emlőállományt, cisztákat inkább az UH lát jobban. Nyilván, ha ilyen régóta fennálló panaszok vannak, azt nem elsősorban daganat okozza, hiszen az nő, de a fibroadenoma és ciszták is állandó kontrollt igényelnek. Ha ilyen kétségei és panaszai vannak, akkor inkább keressen fel egy onkológiát, ahol emlővizsgálatban és emlőbetegségekben járatos orvosok vannak, és megnyugtató választ tudnak adni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra