„Én azt gondoltam: soha nem lesz több boldog órám, itt vége van az életemnek” – idézi fel Anikó azt a 17 évvel ezelőtti napot, amikor megtudta: szklerózis multiplex betegségben szenved. Az ekkor még mindössze 35 éves nő főnővérként dolgozott. „Nehéz elfogadni, hogy mi megöregedhetünk, ő pedig fiatalon tönkremegy, és hiába próbálunk segíteni, tehetetlenek vagyunk” – mondják a szülei, akik a szomszéd házból mindenben igyekeznek neki segíteni. Emellett Anikó mindkét gyermeke egy-egy utcányira lakik, de barátai is rendszeresen segítenek, ha bármikor szüksége lenne valamire.
Anikó szerint a betegség jót is hozott: jobban megismerte a körülötte lévőket, és már azt is tudja, ki az igazi jóbarát. Ugyan azt is elismeri, hogy folyamatosan romlik az állapota, de mint mondja, nem egyik napról a másikra. „Nem állt meg az élet. Ha nagyobb baj lesz, elég lesz majd akkor aggódni. Meg kell küzdeni minden napért, percért, pillanatért és a legjobbat kell kihozni belőle. Mindig van, amiért hálás lehet az ember, és ezt meg kell találni. Én hálás vagyok, amikor láthatom a gyerekeim, unokáim, értük megéri küzdeni” – fogalmaz a kisfilmben Anikó.
