„Azt vettem észre, hogy a melleim is megnőttek”

Egyre több híresség beszél nyíltan arról, hogyan élte meg a menopauzát, sokan ugyanis még mindig tabutémaként tekintenek erre a természetes állapotra.

A változókor a nőknél a termékenység lezárulását övező időszak, amit többféle testi-lelki tünet kísér. A legtöbb nőnél már hónapokkal, vagy akár évekkel az utolsó menstruáció előtt megjelenhetnek az első szimptómák, amelyekhez idővel újabbak társulhatnak. A jól ismert hőhullámok mellett migrén, hajhullás, szívritmuszavarok is jelentkezhetnek, alvászavarok és hangulatingadozások kínozhatják az érintett nőket. Ugyan egy teljesen természetes folyamat áll a hátterében, még mindig tabutémának számít és sokan szégyenkeznek miatta. Egyre több híresség próbálja azonban megtörni a jeget, és beszél nyíltan a menopauzával kapcsolatos élményeiről.

Naomi Watts: "Szó szerint rám rúgta az ajtót"

Az idén 54 éves brit színésznő, Naomi Watts több Instagram-posztban is beszélt a menopauzával kapcsolatos stigmatizációról, valamint arról, milyen fontos felvenni a harcot a megbélyegződés ellen. Nála a menopauza sokkal korábban érkezett a vártnál, amire – mint mondta – senki sem készítette fel megfelelően. "Amikor a harmincas éveim végén jártam, késznek éreztem magam a családalapításra. Aztán jött ez a rejtélyes M betűs állapot, és szó szerint rám rúgta az ajtót. Olyan volt, mint egy frontális ütközés egy teherautóval" – idézi a színésznő szavait a People magazin. 

Watts szerint a legrosszabb az volt, hogy senki sem készítette fel ezekre a változásokra, hiszen senki sem szívesen beszél róluk. "Honnan tudhattam volna, hogy ez milyen változásokkal jár? Sem az édesanyám, sem pedig az ismerőseim beszéltek róla, sok dolgot még az orvosaimtól sem tudtam meg erről az állapotról. Olyan, mintha egy iratlan szabály lenne: a nőknek összeszorított fogakkal ki kell bírni a megpróbáltatásokat, ahogy azt az elmúlt generációk is tették" – osztotta meg a gondolatait Naomi Watts.

Gillian Anderson: "Mintha átvették volna az uralmat az agyam felett"

A brit-amerikai színésznő, Gillian Anderson néhány éve egy interjúban beszélt arról, hogy a változókor korai szakaszában, az úgynevezett perimenopauzában súlyos depresszióval és szorongással kellett megküzdenie. "Úgy éreztem, hogy szétesik az életem körülöttem. A barátaim azt mondták, hogy valamilyen hormonális okok állhatnak a háttérben, ezért orvoshoz fordultam a panaszokkal" – emlékezett vissza a színésznő. 

változókor, menopauza
Gillian Andersont súlyosan érintették a változókori tünetek. Fotó: Getty Images

Több különböző orvoshoz járt, de nagyon eltérő véleményeket kapott arról, hogy mi történik a testével. Egy menopauzával foglalkozó orvos azt mondta neki, hogy a változókorral járó tüneteket is sokat úgy élik meg, mintha az őrület környékezné őket. "Ez teljesen így van. Úgy éreztem, mintha átvették volna az uralmat az agyam felett" – magyarázta Gillian Anderson. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy többen beszéljenek ezekről a tünetekről, így senkinek sem kellene úgy éreznie, hogy "megőrült". 

Salma Hayek: "Nem jár le a nők szavatossági ideje"

Amikor a mexikói-amerikai színésznő, Salma Hayek először fordult orvoshoz a menopauza első jeleivel, döbbenten fogadta a szakember tünetekre irányuló kérdéseit. "Olyan dolgokat kérdeztek tőlem, mint: nagyobbak lettek a füleim, és növekszik belőlük szőr? Megerősödött a bajuszom és más testszőrzetem? Könnyen ingerlékennyé válok, ok nélkül sírok? Gyorsabban hízok és nem tudom a plusz súlyt leadni? Végül a hüvelyszárazság is szóba került" – vallott nemrég egy interjúban a sztár. A legmeglepőbb tünetekről azonban az orvosa sem beszélt neki: azt vette észre, hogy a változókorral a mellei is megnőttek.

Hayek szerint a terhesség, majd a menopauza miatt is sokat változott a teste, ami miatt az újságok többször is arról cikkeztek, hogy plasztikai műtéteken eshetett át. "Sokan mondták, hogy mellnagyobbító műtéten voltam, de én nem is hibáztatom őket. Igazuk van, a melleim kisebbek voltak – akárcsak a testem többi része" – panaszkodott a sztár, aki szerint a szerepek miatt felszedett súlyt is egyre nehezebben tudja már leadni. 

Hangsúlyozza azonban: egy nő értékét nem a termékenysége határozza meg, a menopauza beköszöntével pedig senkinek sem kell kevesebbnek éreznie magát. "Nem jár le a nők szavatossági ideje a korral. Ez egy sok évszázados tévhit, amellyel le kell számolnunk, hiszen nem csak azért jöttünk a világra, hogy gyerekeket szüljünk. Jogunk van ahhoz, hogy szeressünk és szeretve legyünk bármelyik életszakaszunkban" – emelte ki a színésznő.

Oprah Winfrey: "Sok nő számára új lehetőség a változókor"

Nem jó, ha betegségként tekintünk a változókorra, sok nő számára ugyanis új lehetőségek nyílnak meg ebben a korban – vallja a amerikai televíziós műsorvezető, Oprah Winfrey. "Sok olyan nővel beszéltem, akik áldásnak tekintik a menopauzát. Ez az az időszak, amikor újra magadra találhatsz, miután a korábbi években minden figyelmet a családodnak, szeretteidnek szentelted" – hangsúlyozta egy korábbi interjúban.

Nagyobb problémának tartja viszont ő is azt, hogy a nők nincsenek megfelelően felkészítve a változókorral járó tünetegyüttesre. Ő maga ugyanis számos komoly panasszal élte meg a változókort. "Két évig szenvedtem alvászavaroktól, jóformán egy nyugodt éjszakám sem volt. Nyugtalanság és szívdobogás volt állandó társam az éj leszálltával. Ez még 48-50 éves koromban volt" – emlékezett vissza. A panaszaival egy kardiológust is felkeresett, aki gyógyszeres kezelést írt fel neki. Sokáig tartott, míg a tünetek enyhültek, a menopauza tünetei ellen pedig nem csak gyógyszerekkel, de életmódváltással is felvette a harcot.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3, +8 °C
Minimum: -6, +3 °C

Általában erősen felhős időre van kilátás, szitálás is kialakulhat, de átmenetileg többfelé elvékonyodhat a felhőzet. Időnként megélénkül az északkeletire forduló szél, a csúcshőmérséklet 3, 8 fok között alakul. Kedden marad a frontmentes idő. A magasban zajló változások hatására fokozódik a migrénhajlam, emellett többen fáradékonyak, illetve a koncentrálási problémák is megszaporodnak. A komfortérzet inkább csak a naposabb vidékeken javulhat. Reggel az ízületi bántalmak is felerősödhetnek. Érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség közepes, növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra