Egészséges a vörösbor, de nem azért, amiért korábban gondoltuk

Számos tanulmány kimutatta, hogy napi egy-két pohár vörösbor jót tesz a szívünk egészségének, és a magas vérnyomás ellen ható jótékony hatást nagyrészt a borban található antioxidánsoknak, a polifenoloknak tulajdonították.

Egy új holland kutatás azonban azt mutatja, hogy a polifenolok, legalábbis elszigetelten, egyáltalán nem csökkentik a vérnyomást.

A tanulmányt vezető Ilse Botden, a Rotterdami Egyetem kutatója elmondta, hogy az eredmények nem támasztották alá azt az elméletet, hogy a vörösborban lévő polifenolok okoznák a vérnyomás csökkenését, és ezáltal előnyösen befolyásolnák a szív- és érrendszert. A kutatás részleteit az Amerikai Szív Társaság orlandói konferenciáján teszik közzé.

A kísérletben hatvanegy, körülbelül 61 éves személy vett részt, mindegyikük értékei a magas vérnyomás határán volt. Az alanyok olyan folyékony tejterméket kaptak, amely a vörösbor polifenoljait tartalmazták, illetve ártalmatlan placebót. A kutatás négy hete után Botden nem mutatott ki eltérést a vérnyomásban a két csoport tagjai között.

A kutatók hozzátették, hogy a vörösbor fogyasztása ennek ellenére hatékonyan megelőzheti a szív-érrendszeri betegségeket, ugyanakkor leszögezték, hogy ez a vérnyomástól függetlenül zajlik. Az eredmények csupán azt jelentik, hogy a vörösbor nem a vérnyomás csökkentése révén szorítja vissza a kardiovaszkuláris kockázatot, inkább gyulladáscsökkentő hatást fejthet ki, amivel csökkenteni tudja a szív-érrendszeri kockázatot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra