Parlagfűallergia: szigorú életviteli szabályok segíthetnek

Robbanásszerűen növekszik a parlagfűallergiások száma, már minden ötödik magyar érintett. Komoly odafigyeléssel lehetne enyhíteni a tüneteket, de ez annyi korláttal jár, hogy az érintettek zöme inkább a gyógyszerek mellett dönt – mondta el a szakember az InfoRádióban.

Magyarországon már milliókat is érinthet a parlagfűallergia, számuk pedig folyamatosan nő. Noha sokan nem törődnek a tünetekkel, kisebb náthaként kezelik a dolgot, a parlagfűallergia kezelése a hazai teljes gyógyszerköltség két-három százalékát is kiteheti, ami egy nagyon magas szám – mondta el Nékám Kristóf allergológus, klinikai immunológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Allergiaszövetség elnöke szerint az is nehezíti a kezelést, hogy egyre később fejeződik be a parlagfűszezon Magyarországon, hatását pedig a rossz, városi levegő még jobban felerősítheti.

allergia, parlagfű, légúti allergia, tüsszögés, orrfolyás
Rengeteg érintettnek okoz kellemetlen tüneteket. Fotó: Getty Images

Könnyebb a gyógyszerhez nyúlni

A szakember a műsorban arról is beszélt, hogy a legtöbb – allergiát okozó – anyag az emberi szervezet számára idegen, de nem feltétlenül fejt ki kellemetlen hatást. A gond akkor van, ha valakinél – a genetikai adottságai miatt – nem termelődik ellenanyag, esetleg túl heves válaszreakció születik az allergiát kiváltó anyagra. Ekkor lehet szükség gyógyszeres kezelése, esetleg immunterápiára.

Az allergiás panaszokat egyebek mellett megfelelő gyomirtással, rendszeres haj-, arc-, és ágynemű mosással, illetve a szellőztetés és az otthonunk elhagyásának időzítésével lehet csökkenteni. 

Arra a kérdésre, hogy bizonyos életviteli szabályok betartásával védekezhetünk-e az allergia ellen, az allergológus azt mondta: ez annyi korlátozással járna, hogy az emberek nagy része nem vállalná. Sokan elkezdik, de pár hét után rájönnek, hogy annyi mindent meg kell változtatniuk az életben, hogy akkor már sokkal egyszerűbb inkább gyógyszereket szedni.

Aki hagyja, hogy elterjedjen a gyomnövény a telkén, arra 15 ezertől 5 millió forintig terjedő büntetést is kiróhatnak. Részletek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!