Így előzheted meg, hogy gyermeked asztmás legyen

Az allergiás orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) a felső légutak krónikus gyulladásos betegsége, amely a gyermekek 45 százalékánál allergiás asztmává fejlődik. Egy új tanulmány szerint azonban a korán megkezdett allergénspecifikus immunterápia segítségével hatékonyan csökkenthető az asztma kialakulásának a kockázata, és a kezelési költségek is jelentősen mérsékelhetők.

„A felső légúti tünetekkel – orrdugulással, tüsszögéssel, orrfolyással és köhögéssel –, valamint a szem könnyezésével, duzzanatával és kivörösödésével járó allergiás rhinitis, vagy hétköznapi nevén: szénanátha, jelentősen befolyásolhatja a gyermekek életminőségét. A kellemetlen tünetek megzavarják az alvást, és ronthatnak az iskolai teljesítményen is – ismertette dr. Moric Krisztina, az Allergia Központ allergológusa és klinikai immunológusa.

A szezonális rhinitis tünetei az év bizonyos időszakaiban, általában tavasszal és nyáron jelentkeznek, és főként a pollenek okozzák. Az egész éves allergiás rhinitis ezzel szemben egész évben fennálló tüneteket okoz, és olyan allergének váltják ki, amelyek folyamatosan jelen vannak a gyermek környezetében, például poratka vagy állatszőr.

A viszkető orr, a tüsszögés és a szemtünetek enyhítésére a szakértők antihisztaminkészítményeket szoktak felírni a betegnek, az orrdugulás és az orrfolyás mérsékléséhez pedig orrspray-k használatát javasolják. A szénanátha azonban köztudottan fokozza az allergiás asztma kialakulásának kockázatát, ezért érdemes más, tartósabb kezelési módokon is elgondolkodni.

asztmás kislány inhalátort használ anyja segítségével
A szénanátha fokozza az allergiás asztma kialakulásának kockázatát. Fotó: Getty Images

Az allergénspecifikus immunterápia lényege

„Az immunterápia olyan tartós megoldást jelent az allergiás rhinitisszel küszködő gyermekek kezelésében, amivel hosszú évekre megszüntethetjük betegségük tünetei. A terápia során 3-5 év alatt fokozatosan szoktatjuk hozzá a szervezetet az allergénhez, így az megtanulja elviselni a betegségét kiváltó allergén jelenlétét. A kezelés további előnye, hogy képes megakadályozni az allergia súlyosbodását és az asztma kialakulását is – hangsúlyozta Moric doktornő.

Ennek azért van óriási jelentősége, mert az atópiás (allergiára hajlamos) gyerekeknél az allergiák megjelenése a gyermekkor folyamán általában egy jellegzetes sorrendet követ. A nagyon száraz, ekcémás bőrű gyerekeknél nagy valószínűséggel jelentkezik ételallergia is, majd később szénanátha és az asztma alakul ki. Ezt a jelenséget hívják atópiás menetelésnek.

A korai immunterápia előnyei

Az Allergy című szaklapban megjelent tanulmány szerint azoknál a gyerekeknél, akik 5 éves korukban kezdik meg az allergiás rhinitis szublingvális (nyelv alatt alkalmazható) immunterápiáját, kisebb az allergiás asztma kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik csak később részesülnek terápiában.

A vizsgálatban 812 olyan gyermek vett részt, akiknél közepesen súlyos vagy súlyos allergiás rhinitist diagnosztizáltak. 305 gyermeknél 5 évesnél fiatalabb korában diagnosztizálták a betegséget, 253 gyermeknél 5 és 7 éves kor között, 254 gyermeknél pedig 7 évesnél idősebb korában derült fény az allergiás rhinitisre. Közülük 414-en csak tünetcsillapító gyógyszert használtak a diagnózist követő 3 évben, míg 398 gyermek a tünetek enyhítésére szolgáló gyógyszeres kezelés mellett szublingvális allergénspecifikus immunterápiában is részesült.

A vizsgálat kimutatta, hogy a szublingvális immunterápiát 5 éves korban elkezdő gyermekek 19 százalékánál alakult ki allergiás asztma a későbbiekben; ezzel szemben a 12 éves korukban immunterápiában részesülők 29 százalékuknál alakult ki a betegség. A modellezés alapján a kutatók azt is megjósolták, hogy az 5 éves korukban közepes vagy súlyos szénanáthával diagnosztizált gyermekek 27 százalékánál jelentkezik az asztma a következő évtizedben, ha nem részesültek allergénspecifikus terápiában.

A kutatás arra is fényt derített, hogy az életminőség javulása mellett a kezelési költségek is jelentősen visszaszoríthatók egy időben megkezdett immunterápiával. Összességében pedig az időben elkezdett immunterápiát hatékonyabbnak ítélte meg a kutatás az évről évre optimalizált tüneti gyógyszeres kezeléshez képest.

Az allergénspecifikus immunterápiát – szülői felügyelet mellett – akár egy nagyobbacska gyermek is képes elvégezni. A meghatározott allergénmennyiséget cseppek vagy tabletta formájában kell a nyelv alá juttatni, ahonnan az felszívódik; a procedúra pedig a gyermek otthonában elvégezhető” – ismertette dr. Moric Krisztina.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!