+13° - +25°
Nincs front

Meglehet a gyógymód a száraz szem betegségre

A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit - ismertette a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A világon emberek százmillióit érintő száraz szem betegséget sokan a manapság oly gyakori számítógép- és okostelefon-használat által okozott tünetnek tekintik. Pedig ez egy jóval komplexebb probléma, így ennek megfelelően kezelésének is messze túl kell mutatnia a jelenleg rendelkezésre álló szűk terápiás arzenálon. A különböző műkönnykészítmények alkalmazásával ugyanis kizárólag a tüneteket kezeli, az alapproblémát azonban nem orvosolja - magyarázza a kutató.

Miért veszélyes a száraz szem?

Az emberek egyharmadát érinti a száraz szem betegség, idősebb korban pedig ennél is gyakoribb, főként a nők körében. A problémáról itt olvashat további információkat!

Míg korábban a problémát elsősorban a változókor utáni nők problémájaként tartották számon, addig ma már - nem kis részben az infokommunikációs eszközök robbanásszerű térhódítása miatt - minden korosztályt érint. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény ugyanis jelentősen károsítja a kötőhártya nyáktermelő kehelysejtjeit, és így előbb-utóbb a könnyfilm károsodásához vezet.

A korai stádiumban a beteg által a szemen észlelt kellemetlen érzés és esetlegesfájdalomellenére a szemészeti vizsgálat egy ideig a szemfelszíni könnyfilm elvékonyodásán túl jelentős, drámai elváltozást nem talál. Megfelelő terápia hiányában azonban a folyamat észrevétlenül romlik tovább, a szaruhártya-fájdalomért is felelős idegvégződéseket és a különböző könnytermelő struktúrákat egyidejűleg károsíthatja a háttérben zajló gyulladás.

A folyamat előrehaladtával a kötőhártya kehelysejtjeinek pusztulása tovább vékonyítja a könnyfilmréteget, ezzel párhuzamosan pedig a szaruhártya finom érzőideg-hálózata is károsodik. A legsúlyosabb esetben krónikus szaruhártyahám-hiányok, fekélyek, hegesedések jelenhetnek meg a szemfelszínen: ekkor már a száraz szem betegség súlyos, visszafordíthatatlan látásromlással, vagy akár a látás teljes elvesztésével is járhat.

szem, látás, szemszárazság, száraz szem, száraz szem betegség, szembetegségek,
Komoly látásromláshoz, de akár vaksághoz is vezethet a probléma. Fotó: 123rf

Új vizsgálati módszer

A könnymirigy működése és a könnytermelést szabályozó biokémiai folyamatok még napjainkban sem tisztázottak. Az ezen a területen több mint tíz éve kutatásokat végző Tóth-Molnár Edit magát a könnymirigyet egy fa lombkoronájához hasonlítja, ahol a könnytermelő kamrácskák a levelek, és folyadékot elvezető csatornahálózat pedig a fa ágrendszerének feleltethető meg.

Ezek a leggyakoribb szembetegségek tünetei - részletek itt!

A szegedi kutató által létrehozott munkacsoport a világon elsőként dolgozott ki olyan izolációs technikát és vizsgálati módszert, amely megméri a könnymirigy csatornarendszerének folyadéktermelő képességét, illetve vizsgálja a rendszerre ható folyamatokat és anyagokat is. Kimutatták, hogy a vezetékrendszer hámsejtjei különböző ingerek hatására jelentős mennyiségű folyadékot képesek termelni, és ez tömegarányát tekintve nagyobb, mint amit a mirigykamrácskák hoznak létre. Így a szegedi munkacsoporthoz kötődik az a jelentős új felfedezés, amely szerint a könny döntő részét a könnymirigyek "ágrendszerét" képező csatornahálózat termeli.


Ezt követően a munkacsoport a vezetékrendszer sejtjeinek működésében szerepet játszó különböző folyadék- és iontranszport folyamatokat, valamint az ezeket létrehozó sejtstruktúrákat kezdte vizsgálni. Nem kis részben vizsgálataiknak köszönhető több ilyen ioncsatorna szerepének felderítése. Igazolták például egy - más szervek működésében már ismert funkcióval rendelkező - klorid-csatorna könnytermelésben betöltött alapvető szerepét. Kutatásaik alapján ennek aktiválása meghatározó fontosságú a könnytermelés működésében, így ez a szegedi tudományos eredmény a továbbiakban a könnytermelést befolyásoló gyógyszerek fejlesztésének is egyik alapvető kiindulópontja lehet.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag