A látásélesség csökkenése mellett a szemünk működésében számos módon alakulhat ki zavar. Holló Gábor professzor, a Szemészeti Központ vezetője a szemmozgás zavarokhoz kapcsolódó szemészeti panaszokról és tünetekről
A normális párhuzamos szemálláshoz és a minden irányban azonos kétszemes szemmozgáshoz a két szem megfelelő vezérlése és a mozgást végrehajtó izmok megfelelő állapota szükséges. Noha ezt valamennyien normális alapállapotnak tekintjük, fenntartása nem egyszerű a szervezet számára, és szabályozása számos pontos károsodhat. Az egy irányban való kétszemes tekintés során az egyik szem megfelelő izmához tartozó, de ellentétes működésű izom aktiválódik a másik szemen. Így a központi idegrendszer egymástól eltérő izmokat mozgat azonos mértékben és irányban a két szemen. Ezt az teszi lehetővé, hogy a két szem ugyanazt a képet látja. Ha a két szem nem látja ugyanazt a képet, mert az egyik szem egyáltalán nem lát vagy jelentősen csökkent a látóélessége, a vezérlő információ megszűnik, és a szemizmok a számukra „kényelmes” pozíciót foglalják el. Ilyenkor a szemgolyók nem párhuzamos állásúak, és tekintés során sem válnak feltétlenül párhuzamos állásúvá.
A szemgolyók akaratlan mozgása szintén vezérlési zavarnak tudható be. Ez általában veleszületett, ritkán a korai csecsemőkorban szerzett idegrendszeri elváltozás következménye. A kancsalság lehet szemizom funkciózavar következménye vagy a szemizmok bénulásának a következménye. Ez utóbbi esetben mindkét szemen megtartott lehet a jó látásélesség, ezért a kancsalságot okozó izom működésének irányába nézve a beteg kettősképet tapasztal (ugyanazt a tárgyat megduplázódva látja). Minél inkább abba az irányba néz, melyben az egyik szem megfelelő izma nem működik, a két kép annál inkább távolabb kerül egymástól, hiszen a beteg szem nem mozdul el megfelelően, míg ellenoldali párja a normális mértékű mozgást mutatja.
Szemtekerezgés, vagy nisztagmus
A fentiben összefoglaltak közül életkorban első megjelenésű betegségcsoport a szemtekerezgés (nisztagmus, latinul nystagmus). A szemtekerezgés egyértelműen korai (veleszületett) idegrendszeri szabályozási zavar következménye. Általában jelentős látásélesség csökkenéssel jár együtt. A nagyon jelentős látásélesség csökkenés nem biztosítja a megfelelő szabályozást, így a központi idegrendszeri szabályozás zavaros, egyénenként eltérő, változatos irányú, akaratlan kétszemes mozgásban nyilvánul meg. A nisztagmus lehet vízszintes irányú, ferde irányú és körkörös. Gyakorisága a néhány mozgás/másodperctől, akár a másodpercenkénti egy-egy mozgásig terjedhet, és lényegében minden nézési irányban előfordul. A betegek erről a betegségről már fiatal felnőttkorban is tudnak, hiszen egész életüket végigkíséri.
A nystagmust kiváltó korai károsodások hatása az élet során nem változik. Már kisgyermekkorban is állandó, és ez az öregedéssel nem módosul. Természetesen a szemtekerezgést elszenvedő szem is megbetegedhet más szembetegségben az élet során, azonban az alapállapot nem változik. A szemtekerezgés a szem klinikai vizsgálatát és nagyműszeres (OCT, OCT-angiográfia) értékelését egyaránt jelentősen nehezítheti. Egyes kezeléseket (lézeres kezelések) a szokásos normális ambuláns vizit során nem lehet elvégezni a szemmozgások miatt. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy a szemtekerezgés kétszemes veleszületett állapot, mely jellemzően nem öröklődik és nem változik az élet során. A betegek általában nagyon jól tudnak vele együttélni, hiszen korai kisgyermekkortól alkalmazkodtak a helyzethez. Viszont korlátozhatja más szembetegségek vizsgálatát és ellátását.
Kancsalság a szem fénytörési hibája miatt
A leggyakoribb nem bénulásos kancsalság a szem fénytörési hibája miatt alakul ki kisgyermekkorban. Ahogy korábban is szó volt róla, ahhoz, hogy a két szem párhuzamosan álljon előretekintő helyzetben és együtt mozogjon a különböző irányokban, mindkét szemen kellően jó látásélesség szükséges. Kisgyermekkorban azon szemek, melyek szélsőségesen nagy fénytörési hibával rendelkeznek egy másik jól látó szem mellett, az éleslátást nem tanulják meg megfelelően. Tompalátókká válnak, így a tompalátó szem mozgásai az élet során elkényelmesednek, és felnőttkorban jellemzően kifelé kancsal állapot alakul ki. Az ilyen helyzet nagyfokú egyoldali rövidlátás, nagyfokú asztigmatizmus vagy túllátásos (hypermetrop) kancsalság miatt jöhet létre. Ez utóbbi különösen nagy gyakorlati jelentőségű állapot. Ha a kisgyermek szeme túllátó, már bölcsődés, óvodás korban bekövetkezik az a helyzet, hogy a túllátóság ellensúlyozására a belső szemizmok kórosan nagy mértékben alkalmazkodnak, domborúbbá téve a szemlencsét. Ennek eredménye az, hogy a tárgy (melyet a megfelelő szemüveg korrekció nélkül a kis beteg nem látna élesen) éles képpé alakul.
Azonban ez a belső szemizom-működés egybe van kötve a szemek közelre alkalmazkodásával és befelé térésével, hiszen normális esetben akkor fordul elő, ha közeli tárgyat nézünk. A közelre alkalmazkodás kényszere miatt azonban a két szemen a távoli tárgy képe nem egységesen jelentkezik, a két kép eltolódik. Mivel ez rendkívül zavaró, és a kisgyermek ezt nem tudja világosan elmagyarázni a szülőknek, az állapot tartós fennállás esetén ahhoz vezet, hogy a központi idegrendszer az egyik (általában a kevésbé jól látó) szemen az éleslátásból származó információt kikapcsolja. Ezek azok a gyermekek, akik, ha kellő időben jó gyermekszemészeti ellátásban részesülnek, már kicsi gyermekkortól szemüveget viselnek, esetleg egyik szemük takarásban részesül azért, hogy a látás mindkét szemen megmaradhasson. Ha tompalátóság alakul ki, akkor a gyermekkorban jellemzően befelé kancsalítás felnőttkorra típusosan kifelé kancsalító állapottá alakul. Ez műtéttel tartósan nem javítható meg. Az éleslátás a szemizom műtét után sem tér vissza, ezért a szemizmok a idővel ismét a kényelmes, azaz oldalra kitérő állapotba viszik a nem látó szemet.
Bénulásos kancsalság
A bénulásos kancsalsággal korábban számos betegség ismertetésekor már foglalkoztunk. Gyakori nem megfelelően kezelt cukorbetegségben, idősebb életkorban, illetve a szemmozgató izmokat beidegző idegek egyéb betegségeiben, sérüléseiben. Mivel ilyenkor típusos esetben mindkét szemen éles a centrális látás, a beteget a bénult szemizom által kiváltott mozgáskorlátozottság következtében kialakuló kettőslátás nagyon zavarja. Az állapot kezdetben nem befolyásolható jól az alapbetegség elhárításán és nagy dózisú tartós B-vitamin adagoláson túlmenően. Az esetek jelentős részében azonban lassan regenerálódik a bénult szemmozgató izmot ellátó ideg, így a kettőslátás mértéke jelentősen csökkenhet vagy megszűnhet. Ha az állapot már stabilizálódott, azaz a kettőslátás nem változik tovább, prizmás szemüveggel a látási probléma orvosolhatóvá válhat. Ez ügyben általában a gyermekszemészek tudnak segíteni, akik gyermekszemészeti problémák kapcsán a prizmás szemüveg rendelésében nagy gyakorlattal rendelkeznek.
Összefoglalva tehát a szemmozgások zavarai számos különböző betegségtípusra vezethetők vissza – mondja Prof. Dr. Holló Gábor. Kétséges esetben a betegnek érdemes részletes szemorvosi vizsgálatot kérnie az adott területen járatos szemorvostól. Így pontos tájékoztatást kaphat állapotáról, a lehetséges jövőbeli változásokról, javulásról. Egyben elkerülheti a felesleges szemizom műtétet is, amivel (az elvárásokkal ellentétben) a tartós párhuzamos szemállás tompalátás esetén nem mindig érhető el.
