A fűtés a szemünkre is káros

HáziPatika

Olyan érzése van, mintha homok ment volna a szemébe? Dörzsölés helyett ajánlunk pár okos tippet a kínok enyhítésére.

Szemszárazságnak nevezzük azt az állapotot, amikor nem termelődik elég könny a szem felületének folyamatos nedvesítésére, illetve maga a nedvesítés sem elég hatékony. Jóllehet, ezt melléktünetként a diabéteszes, az ízületi gyulladásos vagy Parkinson-kóros betegek is túlontúl jól ismerik, a hétköznapokban ennél egyszerűbb az oka: a légkondicionálással váltakozó központi fűtés és az őszi-téli hideg.

szemszárazság

A szemszárazsággal leggyakrabban a fent említett érzet párosul ("homok ment a szemembe"), továbbá hosszas számítógépezést vagy elmélyült olvasást követően tapasztalhatunk homályos látást, amikor felpillantunk. Sőt ez a kellemetlenség a nap folyamán egyre erősödik. Szemünk bepirosodik, égni és könnyezni kezd. Óriási késztetést érzünk rá, hogy jól megdörzsöljük, de ez szigorúan tilos, nehogy valami szennyeződés kerüljön a szemünkbe, ami aztán kötőhártya-gyulladást is okozhat.

Aki sokat ül számítógép vagy tévé előtt, és légkondicionált környezetben tartózkodik, gyakran tapasztalhat égő érzést vagy fáradtságot a szemében. A szemszárazság, azaz az úgynevezett száraz szem szindróma civilizációs betegségnek tekinthető. Tippek a száraz szem ellen

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznunk, miképpen mérsékelhető a szemszárazság, így hangozna: fokozzuk a folyadékbevitelt, és előzzük meg a folyadékveszteséget. Egyszerűen hangzik, nem igaz? Ám az őszi-téli hónapokban legfeljebb az elsőt könnyű megvalósítani, hiszen sem a fűtést, sem a hideget nem kerülhetjük el.

Hasznos tippek a szemszárazság enyhítésére

Leggyorsabban műkönny-szemcseppel vagy géllel enyhíthetjük a szaruhártya és a kötőhártya szárazságát. A megfelelő hidratálás érdekében fogyasszunk több folyadékot (lehetőleg vizet vagy cukormentes meleg italokat), étkezéseknél például leveseket. Ezzel párhuzamosan fogjuk vissza a vízhajtó hatású kávé és só fogyasztását. Szeles időben ősszel-télen is viseljünk napszemüveget, hogy a szél szárító hatását kiküszöböljük. Érdemes az irodában és otthon egy légpárásítót beüzemelni vagy egy vízzel teli tálkát tenni a fűtőtestre, amely csökkenti a szem felületének túl gyors párolgását.

Nagyon fontos, hogy elkerüljük mind az aktív, mind a passzív dohányzást, mert a füst apró koromszemcséi tovább irritálják a szemünket. Ugyanebből az okból napközben csak minimális ideig viseljünk kontaktlencsét, vagyis a fűtési szezon alatt hordjunk inkább szemüveget, amennyiben hajlamosak vagyunk a szemszárazságra. Hajszárítás közben ne irányítsuk a meleg levegőt az arcunkba, mert ez is szárítja a szemünket. Ugyanígy autóvezetés közben se állítsuk a ventilátor befúvórostélyát az arcunk felé.


Fogyasszunk sok A-, E- és C-vitamin tartalmú ételt, illetve omega-3 zsírsavakban gazdag halat (vagy halolajkapszulát). Végezetül aludjunk legalább napi 7 órát, mert ezzel engedjük a szemünket regenerálódni - bónusz, hogy így a koncentrálóképességünket is felturbózzuk!

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+13, +19 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütés mellett többször lesz erősen felhős az ég, helyenként záporok kialakulására kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag