Koronavírus: ilyenkor fontos kültéren is a maszk

Jelenleg itthon csak a beltéri maszkviselés lett ismét kötelező, egy friss kutatás szerint ugyanakkor szeles időben a szabadban is fontos lehet eltakarni az arcunkat.

A delta variáns (illetve a friss kutatások szerint még fertőzőbb delta plusz) megjelenésével és elterjedésével a járvány egész Európában új erőre kapott. Egyre több egészségügyi szakember hangsúlyozza, hogy oltásokkal önmagában már nem lehet megállítani az újabb járványhullámokat, szükséges visszavezetni néhány korábban is alkalmazott és bevált szigorítást. Ilyen a maszkviselés is, amely november 20-tól Magyarországon is ismét kötelezővé vált a belterekben. Az Eurekalert oldalán publikált, friss tanulmány azonban felhívta a figyelmet: bizonyos időjárási körülmények a kültéri maszkviselést is indokolttá tehetik.

Miért ilyen megosztó még mindig a maszkviselés? A járvány kezdete óta a tudományos világ mindent megtesz azért, hogy tudatosítsa a lakosságban a maszkviselés fontosságát. Sokak szemében azonban a maszk nem a biztonságot, hanem a társadalmi megosztottságot jelképezi .

Ezért fontos, hogy eltakarjuk az arcunkat köhögéskor

Indiai kutatók azt vizsgálták, hogy a vírus terjedését a szabadban milyen mértékben befolyásolhatja az aktuális időjárás. Felhívták a figyelmet: a legtöbb tanulmányban a kilélegzett kórokozó útját egyszerű légfúvásos módszerrel modellezik. Ez azonban pontatlan eredményt adhat, a köhögés során ugyanis nem egyenes utat tesznek meg a kórokozók, hanem a levegő örvényléseivel változtatnak irányt. Ezeket az örvényeket szimulálva mérték fel a kutatók, hogy a különböző időjárási elemek - főként a szél - hogyan befolyásolják a kórokozó útját a levegőben.

Szeles időben a szabadban is fontos lehet eltakarni az arcunkat. Fotó: Getty Images
Szeles időben a szabadban is fontos lehet eltakarni az arcunkat. Fotó: Getty Images

Ezek a szimulációk azt mutatják, hogy még egy enyhe, körülbelül 8 kilométer/órás szellő is nagyjából 20 százalékkal növelheti azt a távolságot, amelyen belül a vírus képes eljutni az egyik emberről a másikra. A kutatók szerint a köhögés során keletkező örvények miatt a vírusok tovább maradnak a levegőben, mint azt korábban feltételezték. Persze a kórokozók útját jelentősen befolyásolja a köhögés erőssége is.

"Az eredmények igazolták, hogy a széllel azonos irányú köhögés növeli a fertőzésveszélyt" - mondta Amit Agrawal, a tanulmány társszerzője. Hozzétette: ennek ismeretében a kutatócsoport javasolja a kültéri maszkviselést is, főleg szeles idő esetén. Köhögéskor pedig takarjuk el a szánkat - a kezünk helyett a legjobb, ha egy zsebkendőbe, vagy a könyökhajlatunkba köhintünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.