Újabb erős érv a maszkviselés mellett

Szinte teljesen visszaszoríthatók az influenza és RSV-vírus okozta fertőzések a koronavírus-járvány terjedése ellen alkalmazott olyan óvintézkedésekkel, mint a maszkviselés és a szociális távolságtartás - állapították meg amerikai kutatók.

Látványos és tanulságos felvételeket készítettek amerikai kutatók arról, mennyire fontos is valójában a maszkviselés a koronavírus-járvány lassítása céljából.

"A számok nem hazudnak. A maszkviselés, a megfelelő kézhigiéné és az izoláció egyaránt hatékonyan védi a veszélyeztetett csoportokat, így például az időseket és a kisgyermekeket a légzőszervi vírusfertőzések szezonjában. Ez egy egyszerű módszer, amellyel ugyanakkor életeket lehet menteni" - idézi az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) közleménye dr. Osama El-Assalt, az ohiói Akron Gyermekkórház sürgősségi szakorvosát. El-Assal és munkatársai 2020 októbere és 2021 áprilisa között követték nyomon az influenza- és RSV-fertőzések számának alakulását a gyermekkórházban. Bár korábbi tanulmányokból is arra lehetett már következtetni, hogy maszkviseléssel és távolságtartással lassítható lenne az influenzavírusok terjedése, a koronavírus-pandémia kirobbanása ugyanakkor különleges lehetőséget biztosított az óvintézkedések tényleges hatásának gyakorlati vizsgálatára.

Maszkviseléssel nemcsak a koronavírus, hanem az influenza és az RSV-vírus terjedését is lassítani lehet
Maszkviseléssel nemcsak a koronavírus, hanem az influenza és az RSV-vírus terjedését is lassítani lehet. Fotó: Getty Images

Az influenza évente akár a világ népességének 15 százalékát is megbetegítheti, egyszersmind számos halálesetért felelős a kockázati csoportba tartozó gyermekek és idősek körében. A RSV-vírus szintén gyakori patogén, főként a legkisebbek esetében: ez okozza gyermekkori hörgőcskegyulladások (bronchiolitis) túlnyomó többségét. Csak az Egyesült Államokban mintegy 300 ezren kerülnek sürgősségi osztályra a fertőzés következtében minden évben. Az ohiói kutatók vizsgálatai azonban arra mutatnak rá, hogy az új koronavírus megfékezése érdekében tett óvintézkedésekkel drasztikusan sikerült visszaszorítani az említett két légúti fertőzést is az elmúlt szezonban.

A vizsgálat időszaka során kötelező maszkviselés és távolságtartás volt érvényben Ohio államban. Ez idő alatt a kutatók egyetlen influenza A vagy RSV-vírus okozta fertőzéssel sem találkoztak az Akron Gyermekkórházban, de B-típusú influenzafertőzést is csupán két esetben regisztráltak. A járványügyi intézkedéseket március 14-től lazították Ohióban, amit követően ki is mutatták az első RSV-fertőzést a kórház páciensei körében. Ehhez képest a pandémia előtti években az RSV-járvány általában decemberre, az influenza A típusa okozta fertőzéshullám februárra érte el a csúcsát, míg a 2018-19-es szezonban még nagyon alacsony fertőzésszámot produkáló influenza B a 2019-20-as szezon során januárban ért a zenitre.

Eredményeik alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a szociális távolságtartás és a maszkviselés kötelezővé tétele hatékony eszköz lehet az olyan - gyermekkorban potenciálisan súlyos megbetegedést kiváltó - fertőzések visszaszorításában, mint az influenza és az RSV. Valószínűsíthető továbbá, hogy az utazási korlátozások és az iskolabezárások is hatással lehetnek a fertőzések terjedésére, ezt azonban a mostani kutatás nem vizsgálta. A tanulmány részletes eredményeit elsőként az AAP éves nemzeti konferenciáján mutatta be dr. Osama El-Assal múlt szombaton.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.