Bíróság előtt a három férfi, akik kórházi videókat loptak

Vádat emeltek három férfi ellen, akik egy ritka műtéti beavatkozásról készült felvételeket szereztek meg és kezeltek részben jogtalanul.

Az ügy három vádlottja együtt utazott egy dél-ázsiai országba 2019 júliusában azért, hogy a technikai személyzet tagjaként – dokumentumfilm készítése céljából – részt vegyenek egy ritka sebészeti beavatkozás megfigyelésében. Mindhárman előzetesen írásban vállalták, hogy az operáció során tudomásukra jutott adatokat, információkat bizalmasan kezelik, titokban tartják, és az arra jogosultak előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nyilvánosságra nem hozzák, illetéktelen harmadik személynek nem adják át – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében.

A műtét helyszínéül szolgáló kórház mennyezeti kamerarendszere az egész beavatkozásról folyamatosan készített felvételeket, amelyeket automatikusan egy merevlemezre mentett és 15 napig tárolt. A merevlemez az egyik kórházi helyiség álmennyezete felett volt elhelyezve és ahhoz csak az arra felhatalmazott technikai személyzetnek volt hozzáférési joga. A vádlottak közül azonban ketten a műtétet követő néhány napon belül kibontották az érintett helyiség álmennyezetét, és a merevlemezt kicserélték egy másik adattároló egységre. Eközben a két vádlottról egy ismeretlen társuk fényképet is készített.

Az ügy harmadik vádlottja ezzel párhuzamosan a műtéti eljárás során használt, beépített kamerával rendelkező mikroszkóp felvételét másolta át saját adathordozójára a kórház tudta és engedélye nélkül. Miután mindhárman hazatértek Magyarországra, pár nap múlva egyikük egy közösségi oldalra kiposztolta a merevlemez kicserélésről készített fotót. A képet azzal kommentálta, hogy ellopták a felvételeket, mert azt a kórház meg akarta tartani.

A harmadik vádlott a műtét előtt és alatt is készített a helyszínen felvételeket, mivel a műtéten áteső személyek képviselőivel korábban szóban és írásban is egyeztetett arról, hogy dokumentumfilmet készít az eljárásról. A műtét után azonban megromlott a kapcsolat a vádlott és a képviselők között, így a film létrehozásáról már nem tudtak megállapodni. Ezután a betegek képviselői felszólították a vádlottat, hogy ne készüljön film a beavatkozásról, illetve tegyen eleget titoktartási nyilatkozatának. Egyben visszavonták korábbi engedélyüket a felvett kép- és hanganyagok felhasználásra. Ennek ellenére a vádlott azokat továbbra is kezelte és különböző adathordozókon csoportosította.

Emellett ő és egy másik vádlott is több embernek küldött olyan, a kórházban készült képeket, amelyek a műtéten átesett pácienseket öntudatlan, kiszolgáltatott és így méltatlan helyzetben ábrázolta. Mindez értelemszerűen sértette a képeken szereplő kiskorúak emberi méltóságát. Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetők ellen információs rendszer vagy adat megsértése, tiltott adatszerzés bűntette és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik fölénk, csapadék nem lesz. Fokozatosan mérséklődik, gyengül a légmozgás.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb lehet a reggel. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?