WHO: fel kell készülni a világjárványra

A világnak fel kell készülnie egy esetleges világjárványra az új koronavírus gyors terjedése miatt - hívta fel a figyelmet Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait. Az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda. Olvassa el a részleteket!

A WHO főigazgatója szerin nagyon aggasztó az új megbetegedések számának növekedése Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban. "Jelenleg a járvány megfékezésére kell összpontosítanunk, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy felkészüljünk egy esetleges pandémiára, vagyis a több kontinensre kiterjedő világjárványra" - emelte ki. A Kína és a WHO szakértőiből álló közös munkacsoport ugyanakkor bejelentette, hogy Kína jelentős eredményeket ért el az új koronavírus emberről emberre való terjedésének megakadályozásában, így már több százezer megbetegedést sikerült megakadályozni, vagy legalább késleltetni.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, világjárvány, pandémia, halálesetek,
Senkit sem engednek be Olaszország lezárt területeire. Fotó: Getty Images

Japán beismerte, hogy hibázott

A japán egészségügyi vezetők és kormányilletékesek beismerték, hogy nem volt tökéletes a karantén a jokohamai kikötőben horgonyzó Diamond Princess óceánjárón, de kiálltak amellett a döntés mellett, hogy 14 nap után mintegy 1000 embert elengedtek. A hajón tartózkodó 3700 emberből több mint 690-en fertőződtek meg az új koronavírussal, köztük a személyzet egyik magyar tagja is, négy utas pedig meghalt. A hajón mintegy 1000 fős személyzet maradt karanténban. Mivel nekik üzemeltetniük kellett a hajót és kiszolgálni az eredetileg karanténba zárt utasokat, őket nem tudták elkülöníteni.

Sokan bírálták Japánt, amiért 3700 embert összezárt egy összetákolt karanténban. A hajón segéskező orvos szakértők közül többen is úgy vélik, hogy az elkülönítést nagyon rosszul oldották meg. WHO volt regionális igazgatója, Omi Sigeru is elismerte, hogy az elkülönítés nem volt olyan tökéletes, mint egy kórházban, ám úgy véli, ez volt a legjobb, amit tehettek. "A hajót nem kórháznak szánták. A hajó egy hajó volt" - hansúlyozta. Mint mondta, nem volt lehetőség arra, hogy mindekit egymástól elkülönítve helyezzenek el. Közben az is kiderült, hogy egy elkülönítésért felelős hivatalnok és a hajón segédkező kormányhivatalnok is megfertőződött és kórházba került.

Egyre több a beteg világszerte

A megbetegedések száma Japánban továbbra is nő: az óceánjárón kívül mintegy 150 ember fertőződött meg. Közben már Irakból és Ománból is jelentették az első megbetegedéseket. Irakból hivatalosan egy húszas éveiben járó iráni diák fertőzését jelentették, aki a síiták szent városában, Nedzsefben betegedett meg, holott Bagdad megtiltotta az Iránból érkező és oda induló utazásokat. A diák még a tilalom kihirdetése előtt érkezett az országba.

Irakban egyébként már a koronavírus kínai terjedése is aggodalmat váltott ki. Az iraki pánik legfőbb oka, hogy az országban romokban áll az egészségügy és krónikus gyógyszerhiánnyal küzdenek. A WHO adatai szerint Irakban 10 ezer betegre 10 orvos jut. Az ománi szultánság hétfőn két koronavírusos megbetegedésről számolt be, és azonnali hatállyal felfüggesztette az Iránba irányuló légiközlekedést. Két Iránból hazatérő ománinál igazolódott a fertőzés, a betegek állapota jelenleg stabil


Franciaországban pedig a korábban Kína kapcsán tett javaslatokat most kiterjesztették a két észak-olasz tartományra és Dél-Koreára is. Arra kérik az említett országokból hazatért francia állampolgárokat, hogy ha nem szükséges, ne mozduljanak ki otthonról, az érintett térségekből visszatért gyermekeiket pedig ne engedjék óvodába és iskolába.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +12 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, de ezekből számottevő csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag