Koronavírus: elhagyták az utasok a karanténhajót

Letelt a Diamond Princess üdülőhajón a két hetes karantén, amelyet még február elején rendeltek el a koronavírus-járvány miatt. A Japánban tartózkodó brit-amerikai hajó kiürítése valószínűleg több napot is igénybe vesz majd.

Az üdülőhajón tartózkodó fertőzöttek száma kedden elérte az 542-t, de az egészséges utasok hivatalosan is elhagyhatják a hajót, amely február 5-e óta vesztegel Jokohama kikötőjében. A fertőzöttek nagyrészt idős emberek, az utasok mintegy fele japán állampolgár. "Japán mindent megtett a Diamond Princessen lévők egészségének a védelméért" - közölte Szuga Josihide japán kormányszóvivő. A japán egészségügyi miniszter, Kató Kaconobu szintén kiemelte parlamenti felszólalásában, hogy országa mindent megtett azért, hogy a karantén hatékony legyen, beleértve a fertőzöttek kórházba szállítását is. Azonban több szakértő is úgy véli, hogy az elkülönítés nem volt elég szigorú. "A hajó afertőzésforrásává vált" - jelentette ki Nathalie MacDermott, a King's College londoni kutatóegyetem járványügyi szakértője.

busz, hajó, üdülőhajó, Diamond Princess, karantén, új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, utasok,
Busszal szállítják el a hajóról elengedett utasokat. Fotó: Getty Images

A személyzet még karanténban marad

Ahogy már korábban olvashatták a HáziPatika.com-on, a japán hatóságok döntése alapján a hajó személyzetét további két hétig tartják majd karantén alatt, miután az utolsó utas is partra szállt. A hajón három magyar is dolgozik, így mivel ők a személyzet tagjai, még 14 nap karantén vár rájuk is - közölte a napokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyarok egyébként továbbra is tünetmentesek. A minisztérium kapcsolatban marad velük, és ezután is mindenben segíti őket - tette hozzá a miniszter.

Már arról is írtunk, hogy egy másik brit-amerikai üdülőhajó, a Westerdam múlt pénteken kötött ki Kambodzsában. A fedélzeten tartózkodók közül csaknem nyolcszázan még mindig ott várakoznak, miután az egyik elengedett utas utólag fertőzöttnek bizonyult. A nő először elhagyta a hajót, és 145 másik utassal együtt Malajziába repült, ott azonban már megjelentek nála a kór tünetei. Azonnal kórházba szállították és elkülönítették, az állapota jelenleg stabil. A 781 utas egy része pedig egy fővárosi hotelben várja az orvosi vizsgálat eredményeit, eddig semmiféle tünetük nem volt. A Kambodzsában kikötő hajón három magyar is utazott, közülük ketten már szombaton hazatértek Magyarországra. A két állampolgár karanténba került és folyamatos megfigyelés alatt tartják őket.

Pánik Koreában

Az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak. A részletekért kattintson ide!

A dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC) szerdán 15 új megbetegedést jelentett. Az országban így már 1038 embert tartanak karanténban az új koronavírus miatt. A fertőzöttek közül néhányan nem jártak külföldön az elmúlt időszakban, és nem kerültek kapcsolatba más fertőzöttekkel. A dél-koreai közegészségügyi hivatal ezzel kapcsolatban beismerte, egyelőre nem tudják, ezek az emberek hogyan fertőződtek meg. Egyelőre nincs jele annak, hogy a járvány ezt az országot is elérte volna - mosta Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója. A szervezet további laboratóriumi felszereléseket küld Phenjanba a tesztek megkönnyítésére. A dél-koreai egészségügyi és népjóléti miniszter, Bak Nüng Hu pedig úgy véli, hogy az átmeneti enyhülés után a járvány újra tetőzni fog.


Az észak-koreai állami médiában már utaltak rá, hogy találtak fertőzötteket az országban, és a hírt néhány dél-koreai sajtóorgánum is megismételte, ám egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés. A megelőzés céljából Phenjan február elején 30 ezer egészségügyi dolgozót mozgósított. Szakértők szerint a vírusnak súlyos következményei lehetnek Észak-Koreában a hiányos egészségügyi infrastruktúra miatt. Nemzetközi segélyszervezetek az Észak-Korea ellen bevezetett kereskedelmi szankciók alóli mentességet kértek annak érdekében, hogy hatékonyabban segíthessék a vírus elleni küzdelmet.

A koronavírus-járvány már december közepe óta tombol Kínában. A legfrissebb adatok szerint az új várus eddig mintegy 74 ezer embert fertőzött meg és több mint 2 ezer életet követelt országszerte. A szárazföldi Kínán kívül hatan haltak meg a betegségben.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a gyengén felhős és erősen felhős időszakok egyaránt jelen lesznek, a Duna-Tisza közén és az északkeleti területeken alakulhat ki a legnagyobb eséllyel záporeső, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag